s fiúk viselkedése kifelé irányuló, míg a lányok épp ellenkezőleg, befelé
fordulnak.
A legtöbb diagnózis annak eredményeként születik, hogy az illető
viselkedése zavaró mások számára, míg a lányok inkább elfojtják mindazt,
ami tulajdonképp kikívánkozik belőlük, ezért már a legelején lemaradnak.
Aki az otthonán kívül nem lóg ki a sorból, nem hallatszik, nem látszik, az
ritkán kap segítséget.
Mert hány szülőnek van ereje arra, hogy alaposan utánajárjon a
problémának? Hány szülő vállalja önként és dalolva, hogy három-négy évet
áldozzon arra, hogy harcoljon a gyermek- és ifjúsági pszichiátriai
szolgálattal azért, hogy a gyermeke a legjobb esetben egy pecsétet kapjon a
homlokára, amely sokak szemében még ma is fogyatékosságnak számít.
Azok a szülők, akik rengeteg energiát bevetve foglalkoznak a dolgokkal, ezt
mind tudják már, mivel valamennyi kutatási eredményt és tanulmányt
olvasni lehet a világhálón. De az ifjúsági pszichiátrián dolgozók közül
sajnos messze nem mindenki dönt úgy, hogy befogadja ezt az
információhalmazt – a kutatás gyorsan halad előre, a kritériumok és a
gyakorlat nem mindig tudja követni. És rendkívül sok gyerek elbukik
emiatt. Elsősorban lányok. Lányok, akik nem ritkán megrekednek hosszan
tartó, nem önként választott iskolai hiányzásban, amely kezdetét jelentheti
az életre szóló kívülrekedésnek.
Lányok, akik a legjobb úton haladnak a nem diagnosztizált pszichés
rendellenességek veszélyzónája felé, mint amilyen például az Asperger-
szindróma és az ADHD. Egy veszélyzóna felé, amelyet étkezési zavarok,
kényszeres cselekedetek és különböző önkárosítási módok jellemeznek.
A világ legkülönbözőbb helyeiről származó számtalan tanulmány
bizonyítja, hogy az ADHD együtt jár a szenvedélybetegségek és a bűnözés
megnövekedett kockázatával. És bár az ADHD és az evészavarok közötti
korreláció egy teljesen új kutatási terület, már most is egyértelműen
látszódnak a jelek, hogy a kettő szorosan összefügg.