Te rohadt ku...!
Beata fenn áll a nappaliban az emeleten, kitépi a DVD-filmeket a
könyvespolcról és hajigálja le a csigalépcsőn. Volt idő, amikor hosszú,
komoly beszélgetéseket folytattunk az ilyen szavak jelentéséről, de ez már
rég a múlté. Pippi és Madicken csak kibírja. Nem először történik meg
velük, és egészen biztosan nem is utoljára.
Mindig csak Gretával törődtök! Velem sosem! Gyűlöllek, anya! Te
vagy az egész világon legrohadtabb anya, te francos fucking ku... – kiáltja,
és Jasper Pingvin fejen talál engem.
Ezt követi Rasmus, Harry Potter, Angelina Ballerina és további száz
film.
Beata bevágja a szobája ajtaját, néhányszor teljes erejéből belerúg a
falba, és újra elcsodálkozunk a kétrétegű gipszkartonok hihetetlen
szilárdságán. A fal állja a rúgásokat, és a DVD-filmeket már úgyis
agyonnyúztuk az évek során.
Mi is agyonnyúzottak vagyunk, de sajnos messze nem bírunk annyit,
mint az emeleti hálószobák falai.
Én legalábbis nem.
Lényegesen nehezebb talpon maradni a második pofon után.
Most, hogy a másik lányunkra is sor került.
Még ha Greta összeomlása sürgősebb megoldást igényelt is, hiszen
egyszerűen abbahagyta az evést, ez most teljesen más módon fájdalmas.
Greta esetében minden kilogrammról, percről, napokról, táblázatról és
valamilyen rendszerről szólt. Minden szinte túlságosan is egyértelmű volt,
és volt valamifajta megkönnyebbülés ebben a kockás rendezettségben.
Beata esetében minden csak zűrzavar, kényszer, dac és pánik.
