HUSZONNYOLCADIK JELENET
Dőzsölés és tobzódás a javakban
Az ember számára alkalmas, egyensúlyban lévő légkör véges forrás.
Korlátozott természeti kincs, amelyre minden élő szervezet egyforma jogot
formálhat. De ha a szén-dioxid-kibocsátás ugyanebben az ütemben
folytatódik, akkor ez a természeti kincs 18 év múlva már nem áll a
rendelkezésünkre.
A legjobb esetben.
Egy számunkra megfelelő légkörben ugyanis a szén-dioxid-tartalom
neves kutatók szerint nem haladhatja meg a 350 milliomodnyi részt.
Jelenleg meghaladtuk a 410-es határértéket, és tíz-tizenkét év alatt
elérhetjük a 440-et is.
És így tovább.
Ha valaki repülővel megteszi a Stockholm–Tokió útvonalat oda-vissza,
akkor az 5,14 tonna szén-dioxid-kibocsátásnak felel meg az Arlanda
repülőtér saját klímakompenzációs szolgálata szerint.
Ez az összesen 25 órás repülési út, durván számítva, egy személy kétszáz
kilogrammnyi marhahúsfogyasztásával egyenértékű.
Napjaink szokásai kétségkívül új perspektívába helyezik a régi rómaiak,
valamint a 18. századi francia arisztokrácia dőzsölését.
A Világbank adatai szerint egy átlag indiai éves szén-dioxid-kibocsátása
1,7 tonna, Bangladesben ugyanez a szám 0,5.
És nem, lassan már egyáltalán nem beszélhetünk szolidaritásról és
esélyegyenlőségről, ha nem vesszük számításba saját ökológiai
lábnyomunkat. Lassan elveszítjük a jogunkat, hogy azt mondhassuk
magunkról, az egyenlőségért harcolunk.