megerősödve fogunk kikeveredni ebből az egészből. Megerősödve és épen.
Elég gyakran hiszem ezt.
Épp itt az ideje, hogy beszéljünk egymással arról, hogyan érezzük
magunkat. Ki kell mondanunk az igazságot.
A bőség korában élünk, amelynek történelmi jelentősége van. Soha nem állt
több forrás az emberiség rendelkezésére. És soha nem volt nagyobb a
szakadék szegények és gazdagok közt. Egyeseknek szinte
elképzelhetetlenül több van, mint amennyire szükségük van. Másoknak
meg semmijük sincs.
Ugyanakkor egyre rosszabbul érzi magát a minket körülvevő világ.
Olvadnak a jégsapkák és a gleccserek. Pusztulnak a rovarok. Letarolják az
erdőket, térdre kényszerülnek az óceánok és az ökológiai rendszerek.
Mint ahogy a körülöttünk élő emberek jó része is.
Emberek, akik ronccsá váltak, pontosan úgy, ahogy mi is. A barátaink.
Akik nem bírtak lépést tartani ezzel a sebességgel.
Akik nem illettek bele a sablonokba.
Akiknek nem volt olyan szerencséjük, hogy találkozzanak a megfelelő
orvossal.
Akiknek még a statisztikában sem jutott hely.
Mindazok, akik valóban szimbiózisban élnek azzal a bolygóval, amelyen
laknak. Csakhogy nem abban a fajta szimbiózisban, amiről beszélni
szoktunk, nem a természettel harmóniában lévő, földközeli életet élnek.
Ez egy teljesen új összhangról szól. Egy új akkordról.
Ez kiégett emberekről szól egy kiégett bolygón.
És az ilyen történetek nem illenek bele egyetlen szakácskönyvbe sem.