HARMINCNYOLCADIK JELENET
Az apró betű
Sokszor halljuk azt a kijelentést, hogy nemsokára meg kell elégednünk évi
nyamvadt két tonna szén-dioxid-kibocsátással. Vagy hogy nekünk,
svédeknek, ha meg akarunk felelni a Párizsi Egyezménynek, akkor a
jelenlegi egytizedére kellene csökkenteni a kibocsátásunkat. De mindezek a
számítások eleve olyan találmányoktól függenek, amelyeket még fel sem
találtak, olyan fenntartható erdő- és földhasználattól, amely még nem is
létezik.
Vagy attól, nehogy már a Föld majdnem nyolcmilliárd lakója közül bárki
másnak is eszébe jusson, hogy növelni akarja az életszínvonalát, és
utánozni próbálja azokat a szokásokat, amelyeket mi természetes jogunknak
tartunk.
- A két tonna szerencsétlen szám – mondja Kevin Anderson, az Uppsalai
Egyetem vendégprofesszora. – Semmit sem jelent, és azt hiszem, hogy ez
valami régi maradvány az ENSZ első IPCC-jelentéséből, ahol még nem
teljes kibocsátási adatokkal számoltak, és azt az eredményt akarták
megfelezni. A szén-dioxid-kibocsátásunkat nullára kell csökkenteni, ez a
keserű igazság.
A rémálmot jelentő számok tehát valójában egy elérhetetlen álmot
jelentenek.
De ez nem jelenti egyben azt is, hogy minden reménytelen, hogy
mindenhez már túl késő lenne. Ez azt jelenti, hogy változtatnunk kell a
szokásainkon. Most.