- Aztán micsoda lett, Netman? – kérdezte Sousa. – Fiú vagy lány?
- Fiú – felelte Heinz büszkén.
- Ez már csak mindig így van – kesergett Sousa. – Mindig az ilyen kisembereknek
sikerül, mindig. - Fiú, lány – vélekedett Heinz – , olyan mindegy, csak éljen. Odaát a kórházban túl
közel vannak hozzá, hogy lássák a csodát. Ahogy újra és újra megtörténik a csoda...
ahogy megújul a világ. - Várjon csak, amíg össze nem gyűlik belőle hét – mondta Sousa. – Akkor jöjjön
ide és beszéljen nekem a csodáról! - Magának hét van? – kérdezte a csapos. – Én akkor eggyel vezetek. Nekem
nyolc. – Kitöltötte a három italt. - Hát, ha rajtam múlik – közölte Sousa – , magáé lehet a bajnoki cím.
Heinz felemelte a poharát. - Hosszú életet, rátermettséget és sok boldogságot... ööö... Peter Karl
Knechtmann-nak. – Nagyot fújt, felizgatta a döntés. - Az áldóját, szép hosszú neve van – mondta Sousa. – Azt gondolná az ember,
hogy máris száz kilót nyom az a gyerek. - Peternek egy híres sebészt hívtak – magyarázta Heinz – , a fiú nagybátyját. Már
nem él. Karlnak pedig az apámat. - Hát akkor igyunk Pete K. Netmanre – mondta Sousa, megemelintve a poharát.
- Pete-re – szólt a csapos, és ivott.
- És most igyunk a maga kislányára... az újszülöttre – javasolta Heinz.
Sousa felsóhajtott, és fáradtan elmosolyodott. - A kislányomra. Isten megáldja.
- Most pedig én mondok pohárköszöntőt – mondta a csapos, és ököllel a pultra
csapott. – Talpra, uraim! Fel, fel, mindenki! - Igyunk a White Soxra! – süvöltötte a csapos.
- Minoso, Fox, Mele – folytatta Sousa.
- Fain, Lollar, Rivera! – mondta a csapos. Heinzhez fordult. – Fenékig, fiam! A
White Soxra! Nehogy azt mondja, hogy a Cubnak szurkol! - Nem – szólt Heinz csalódottan. – Nem, én sajnos nem követem a baseballt. – A
másik két férfi mintha egyre elmosódottabb lett volna. – Nemigen tudtam másra
gondolni mostanában, mint a babára.
A csapos erre azonnal minden figyelmével Sousához fordult.- Ide figyeljen – mondta hevesen – , kiveszik Faint, és a harmadikra állítják, és
Pierce-nek adják az elsőt. Aztán beteszik Minosót a bal szélről középre. Érti, mit
csinálok? - Ja, persze – felelte Sousa lelkesen.
- És aztán fogjuk azt a béna Carrasquelt, és...
Heinz megint egyedül volt, háromméternyi bárpult választotta el a másik két
férfitól. De akár egy egész kontinens is lehetett volna.
Örömtelenül felhajtotta maradék italát, és gyorsan kiment.
A vasútállomáson, ahol várta a helyiérdekűt, hogy hazavigye a South Side-ra, Heinz
arcára visszatért a ragyogás, amikor meglátta egyik munkatársát a vegytisztítóból,
amint besétált egy lánnyal. Nevettek, és egymás derekán volt a karjuk.