akarva-akaratlanul egy magafajta Júnó-hoz illő férfiról álmodik. És rá is fog találni...
szálas lesz, erős és gyöngéd. Mert a Senkiházi-mozgalom rohamléptekkel terjed.
- De... – mondta Nancy, és elharapta a szót. A kelő napot nézte a kabinablakon.
- De?
- De hisz a világ épp a régi Senkiháziak miatt jutott ekkora bajba. Hát nem
érti? – könyörgött erőtlenül. – A világ többé nem engedheti meg ezt az örömöt. - Az örömöt nagyon is – mondta Billy. – Csak a szaporodást nem.
- Akkor mire valók a törvények?
- A törvények rosszak – felelte Billy. – Ha visszalapoz a történelemben, majd
meglátja, hogy akik legjobban vágytak uralkodni, törvényeket hozni, a törvényeket
másra rákényszeríteni, akik mindenkinek pontosan megmondták, hogy mit akar a
Mindenható itt a Földön, önmaguknak és a barátaiknak mindig és mindent
megbocsátottak. De a hétköznapi férfiak és hétköznapi nők természetes érintkezése
mindig is fölháborította és undorította őket.
...Hogy miért, azt nem tudom. Ez is egyike annak a sok kérdésnek, amit szeretném,
ha egyszer föltenne valaki a gépeknek. Csak egyet tudok: ez az undor és iszonyat
elérte a tetőfokát. Majd' mindenki olyan – férfi és nő egyaránt – , s úgy is érzi magát,
mint a döglött egér, amelyet a macska a szobába hurcol. A hétköznapi ember más
érzéki szépet nem lát, csak a nőt, aki majd megöli. A kéj – halál. A csúf és rövid képlet
így fest. Kéj = Halál. Quod eret demonstrandum.
...Szóval érti, Nancy. Azzal töltöttem az éjszakát, s velem együtt többen, hogy a
világnak, amelynek sokkal kevesebb öröm jut, mint amennyi kéne, megpróbáljunk
visszaadni valami kis ártatlan gyönyörűséget.
Nancy némán, leszegett fejjel ült.
- Megmondjam, hogy mit csinált a szépapám a nászéjszakája reggelén? – kérdezte
Billy. - Nem hiszem, hogy szívesen hallanám.
- Nincs benne semmi durva. Sőt...
- Talán épp azért nem.
- Egy verset olvasott fel. – Billy fölvette a könyvet az asztalról, s kinyitotta. – A
naplója azt is elárulja, hogy mi volt ez a vers. S bár mi nem vagyunk férj-feleség, és
lehet, hogy hosszú évekig nem találkozunk, szeretném fölolvasni magának ezt a
verset, hogy megértse, mennyire szeretem. - Nagyon kérem, ne! Azt hiszem, hogy nem bírnám ki.
- Jó. Akkor itthagyom a könyvet, és megjelölöm a vers helyét, hátha később mégis
szeretné elolvasni. Így kezdődik:
Hogy szeretlek? Figyelj. Amennyire
csak hatolni bír föl s le s szerteszét
a lelkem, mikor kiröppen a lét
és az eszmény végső egeibe.Billy egy kis üvegcsét tett a könyv fedelére.- Itthagyom magának ezeket a tablettákat is. Ha egy hónapig szedi, soha többé
nem lesz gyereke. De akkor is Senkiházi marad.
És elment. Mindenki elment, csak Nancy maradt.