eső oldala a tenger mélyén feküdt, ahová alig hatol le a napfény.
- Csak arra szerettem volna felhívni a figyelmét, hogy legyen egy kissé
konzervatívabb.
Susanna széttárta a karját.- Eléggé konzervatív vagyok? Vagy ez se felel meg magának?
A szépséges lány panaszáradata úgy szíven találta Fullert, hogy szinte a csontjai is
belesajdultak. Mellkasában feltorlódtak a sóhajok. - Megfelel – suttogta Fuller. – Ne is vegyen rólam tudomást!
Susanna felszegte az állát. - Ne is vegyek magáról tudomást? Elgázol, mint egy teherautó, de ne is törődjek
vele? Hogy lehet valaki ennyire aljas? - Én csak kimondom, amit gondolok.
- Amire maga gondol, az mind csupa aljasság – vetette oda zavartan
Susanna. – Amikor középiskolába jártam, az olyanok, mint maga, a puszta
nézésükkel pokolra küldtek volna. Nem táncoltak velem, nem szóltak hozzám, ha
rájuk mosolyogtam, nem viszonozták. – Megborzongott. – Csak ólálkodtak
körülöttem, mint valami falusi rendőrök. Ugyanúgy néztek rám, mint maga. Mintha
rettenetes bűnöket rejtegetnék.
A vádló szavak mind igazak voltak. Fuller-nek szinte viszketett a bőre.- Én biztosan nem gondoltam ilyeneket.
- Dehogyisnem. De még mennyire, hogy pont ezt gondolta. Ott vagyok a
vegyesboltban, maga meg elkezd velem ordítozni, pedig azt se tudtam, hogy maga a
világon van. – Susanna sírva fakadt. – Hát mi baja van magának?
Fuller a linóleumra szegezte a tekintetét.- Sohasem volt esélyem olyan lánynál, mint maga. És ez fájt.
Susanna tűnődve Fullerre nézett. - Tudja is maga, mi az, hogy esély?
- Tudom. Nyitható tetejű új sportkocsi, szép ruha, heti húsz dollár.
Susanna hátat fordított Fullernek, és bezárta a bőröndöt. - Az esély egy lány – mondta. – Mosolyogjon rá! Legyen kedves hozzá. Örüljön
annak, hogy lány. – Megfordult, és kitárta a karját. - Én is lány vagyok. A lányoknak nagyjából ez a formájuk. Így néz ki egy lány. Ha
egy férfi kedves hozzám és boldoggá tesz, megcsókolom olykor. Van ez ellen
kifogása? - Nincs – makogta jámborul Fuller. A lány beleverte az orrát abba az édes
valóságba, amelytől egyszer régen forogni kezdett a föld.
Fuller vállat vont.- Jobb, ha én most távozom – mondta. – Isten vele.
- Várjon! – kiáltotta Susanna. – Ezt nem teheti. Kimegy innen, én pedig olyan
gonosznak érzem magam. Nem hiszem, hogy annak kellene éreznem magam. – A
fejét ingatta. - Hát akkor mit csináljak?
- Vigyen el sétálni. Végig a főutcán. Mintha büszke lenne arra, hogy velem sétálhat.
Visszavezethet az emberiség kötelékébe. Igen. Ennyivel tartozik nekem.