Judith Lewis Herman - Trauma és gyogyulas

igényel. A krízisintervenció feladata, hogy ezt a menedékhelyet megtalálja és a túlélő számára
biztonságossá tegye. Az akut trauma utáni első napok vagy hetek során elképzelhető, hogy a túlélő
nem hajlandó elhagyni lakását, vagy netán nem bír hazamenni.
196
Ha a trauma okozója családtag, épp a túlélő otthona lehet a létező legveszélyesebb hely. A
krízisintervenció akár a szó legszorosabb értelmében vett krízismenhelyre menekülést is
megkívánhatja. Amint a traumatúlélő menedékre lelt, fokozatosan tágíthatja a világban való
részvételét. Akár hetekig is eltarthat, míg elég biztonságban érzi magát, hogy újra olyasfajta
hétköznapi tevékenységekbe bocsátkozzon, mint az autóvezetés, a bevásárlás, a barátok
meglátogatása vagy a munkába járás. Minden új környezetet fel kell mérni és meg kell vizsgálni
potenciális biztonságossága vagy veszélyessége szempontjából.
Miközben a túlélő biztonságérzete visszaszerzésén dolgozik, gyakran szélsőséges ingadozást
tapasztalhat kapcsolataiban is. Vagy arra vágyik, hogy minden percben emberek vegyék körül, vagy
teljesen elszigeteli magát. Mindenképpen bátorítani kell, hogy mások segítségét kérje, ám arra is
figyelni kell, hogy ehhez olyan embereket válasszon, akikben valóban megbízhat. A családtagok,
szerelmi partnerek és közeli barátok/barátnők felbecsülhetetlen segítséget adhatnak, ám ugyanúgy
az is megtörténhet, hogy éppen ők akadályozzák a gyógyulást vagy jelentenek további veszélyt a
túlélő számára. A traumatizált ember állapotának felméréskor minden esetben fel kell térképezni a
fontosnak számító emberi kapcsolatokat, és mérlegelni kell, hogy e kapcsolatok közül melyik
jelenthet potenciális védelmet, érzelmi támogatást, gyakorlati segítséget vagy netán veszélyforrást.
Friss, akut trauma esetén a krízisintervenciónak gyakran része a támogató családtagokkal való
találkozó megszervezése. Azt azonban minden esetben a túlélőnek kell eldöntenie, hogy legyen-e
ilyen találkozó, kik legyenek a résztvevők, és milyen információkat osszanak meg velük. Minden
résztvevőnek tudnia kell, hogy a találkozó célja nem a családtagok kezelése, hanem a páciens
felépülésének elősegítése. Az viszont minden érintettnek hasznára válik, ha prevenciós
felvilágosítást kap a poszttraumás stressz zavarról. így a családtagok nemcsak azt értik meg, mivel
tudják támogatni a túlélőt, hanem azt is, hogyan birkózhatnak meg saját vikariáló (behelyettesítő)
traumájukkal.^13
Minden rokonnak és barátnak, aki vállalja, hogy a túlélő támogatórendszerének részese lesz,
számítania kell arra, hogy megszokott életmenete átmenetileg törést szenved. A túlélő a
legalapvetőbb mindennapi tevékenységek szintjén is napi huszonnégy órás támogatást igényelhet.
Nancy Ziegenmayer nemierőszak-túlélő a támadás után férjéből, Steve-ből merített
biztonságérzetet: „Még csak hat hét telt el azóta, hogy Des Moines-ban egy parkolóban egy férfi
beugrott Nancy kocsijába, és megerőszakolta. A férfit már lecsukták, de ha Nancy behunyta a
szemét, meg mindig a támadó arcát látta. A legkisebb zajtól is összerezzent. Amikor barátnői
megölelték vagy hozzáértek, egész testében megmerevedett és
összegörnyedt Alig néhány ember tudta, hogy mi történt vele. [...] Az éjszakák voltak a
legrosszabbak. Néha alighogy elbóbiskolt, Steve máris felrázta, mert Nancy álmában ütötte-verte öt.
Rettegett éjjel kimenni a fürdőszobába, így Steve-et kérte meg, hogy menjen ki vele. Steve lett az
ereje és támasza."^14
Egy ilyen krízishelyzet gyakran felszínre hozza a családi kapcsolatokban addig rejtett
feszültségeket. Bár az intervenció fő célja az, hogy a túlélő és családja meg tudjon birkózni a
trauma közvetlen hatásaival, a krízis miatt a családtagok néha olyan problémákkal is kénytelenek
szembenézni, amelyek létezését korábban tagadták vagy a szőnyeg alá söpörtek. Egy 23 éves meleg
férfi, Dan esetében például a traumatikus eseményt követően teljesen átalakult a családi egyensúly: