transz, az érzelmek és a szexualitás rejtett mélységeibe csalta őket. Rákényszerültek, hogy sokkal
figyelmesebben hallgassák a nőket, mint ahogy valaha is szerették volna, és sokkal többet tudjanak
meg a nők életéről, mint amennyit valaha is akartak. Az ugyanis bizonyos, hogy a nők életében
rejtőző szexuális traumákat soha nem szándékoztak tanulmányozni. Amíg a hisztériakutatás egy
nagyobb ideológiai keresztesháború része volt, addig ezen felfedezéseket lelkes ünneplés fogadta, a
kutatókat pedig elismerés Övezte emberszeretetükért és bátorságukért. Ám ahogy a politikai háttér
nyújtotta lendület csökkenni kezdett, ugyanezen kutatók hirtelen ráébredtek, hogy felfedezésük
természete és nőpáciense-ikkel kialakult szoros kapcsolatuk kompromittáló rájuk nézve.
A visszaesés már Charcot 1893-ban bekövetkezett halála előtt megkezdődött. Maga Charcot is
egyre többször szembesült azzal, hogy bizonyítgatnia kell nyilvános bemutatóinak hitelességét,
amelyek még nem is olyan régen teljesen lenyűgözték a párizsi közönséget Az emberek azt
beszélték, hogy Charcot könnyen szuggerálható nőkkel játszatja el az előadásait, akik - tudtukkal
vagy tudtukon kívül - pártfogójuk hipnózisa alatt egy betanult forgatókönyv szerint cselekszenek.
Élete vége felé közeledve Charcot látszólag már bánta, hogy valaha is a terület kutatásába fogott.^33
Ahogy Charcot visszavonult a hipnózis és hisztéria világából, úgy Breuer is kihátrált a nők érzelmi
kötődéseinek világából. Az első „beszélgető kúra" azzal végződött, hogy Breuer fejvesztve
menekült Anna O.-tóL Talán azért szakította meg a kezelést, mert felesége neheztelt rá e vonzó
fiatal növel folytatott intenzív kapcsolata miatt. Az azonban tény, hogy Breuer egyik pillanatról a
másikra abbahagyta a kezelést, melynek során több mint két éven át hosszú, csaknem naponkénti
találkozókat tartott páciensével. A hirtelen megszakadt kapcsolat nemcsak a páciensnek volt
komoly krízis, aki ezután kórházi kezelésre is szorult, hanem nyilvánvalóan orvosának is, akit
mélységesen megdöbbentett a felismerés, hogy páciense szenvedélyesen kötődik hozzá. A „hideg
veríték"^34 is kiverte, amikor kijött az Anna O.-val folytatott utolsó Ülésről.
32
Bár Breuer később Freuddal közösen megjelentette e kivételes eset leírását, ő maga mégis kelletlen,
kétkedő felfedezőnek mutatkozott. Leginkább az aggasztotta, hogy a hisztériás tünetek forrásaként
újra meg újra szexuális élményeket talált. Freud erről egy ízben így panaszkodott bizalmasának,
Wiíhelm Fliessnek: „Nemrégiben Breuer nagy beszédet tartott rólam az orvosi kamara előtt, úgy
állítván be magát, mint akit teljesen meggyőzött a szexuális kóroktan elmélete. Amikor ezt utóbb
megköszöntem neki, Örömömet e szavakkal rontotta el: »De én azért mégsem hiszem el.«"^35
A nők életének el nem ismert valóságában mind közül Freud kutatásai vezettek a legmesszebbre.
Ám felfedezése, mely szerint a hisztéria gyökerénél valamilyen gyermekkori szexuális visszaélés
rejtőzik, túlment a társadalmi elfogadhatóság határán, és teljes szakmai kitaszítottságba vetette őt. A
hisztéria etiológiájá-nak megjelenését — amitől hírnevet és dicsőséget remélt - mind társai, mind az
idősebb szaktekintélyek kőkemény, egyöntetű hallgatással fogadták. Amint Fliessnek nem sokkal a
kiadás után írta: „Olyan elszigetelt vagyok, amennyire egy ember csak lehet: az mérettetett rám,
hogy egyedül maradjak, és egyre nagyobb az űr körülöttem."^36
Freud ezt követően meghátrált a pszichés trauma kutatásától, amit ma már botrányos cselekedetnek
tekintenek.^37 Nézeteinek visszavonását sokan személyes gyávaságának tulajdonítják.^38 Úgy tűnik
azonban, hogy a kutató elleni effajta személyes támadás Freud korának különös maradványa - egy
olyan koré, amelyben minden tudományos előrelépést a magányos férfi-zseni prométheuszi tettének
tartottak. Freud felfedezése -függetlenül attól, hogy érvelése meggyőző, megfigyelései pedig
érvényesek voltak-e - elfogadhatatlan volt egy olyan politikai és társadalmi közeg hiányában, amely
támogatta volna a hisztéria kutatását, bárhová is vezessen az. Ilyen közeg Bécsben sosem létezett,
Franciaországban pedig ekkorra már erősen hanyatlóban volt. Freud riválisának, Janet-nak, aki soha
nem visszakozott saját hisztériáról kialakított trauma-elméletétől és végig kitartott páciensei mellett,
blacktrush
(BlackTrush)
#1