Quim Monzó - Guadalajara

Újra megnyomta a gombot. Csend le. Leült a kanapéra. Kezébe vee a
távirányítót. Bekapcsolta a tévét. Kapcsolgato a csatornák közö, a
színeket a lehető legrikítóbbra állítoa, a hangerőt pedig maximumra.
Aztán lehalkítoa. Nem volt nehéz. A kanapén talált egy könyvet, ki volt
nyitva. Felvee, biztos volt benne, hogy egy szót sem fog érteni belőle, de
legnagyobb meglepetésére, ahogy végignéze a betűkön, gond nélkül
tudta olvasni: „Elköltöztem. Eddig a Duke Hotelben laktam, a Washington
tér sarkán. A családom is o élt már generációk óta, és amikor azt
mondom, generációk, azt úgy értem, hogy legalább kétszáz vagy háromszáz
generáció.” Becsukta a könyvet, és abban a pillanatban, hogy visszatee
oda, ahonnan elvee, eszébe juto, hogy nem becsukva, hanem kinyitva
találta. Fogta megint a könyvet, és miközben keresgélte az oldalt, ahol
nyitva volt, halloa, hogy kulcs zörög a zárban, valaki nyitja a bejára ajtót.
Egy férfi és egy nő volt, felnőek, igen, ezek határozoan felnőek voltak.
A férfi azt mondta: „Szia.” A nő odament hozzá, ado egy puszit az arcára,
aztán végigmérte tetőtől talpig, és így szólt: „Fordítva veed fel a
nadrágod.” Végignéze a tréningnadrágon. Vajon honnan kelle volna
tudnia, hogy fordítva kell felvenni? Vállat vont. „Megcsináltad már a
leckédet?”, kérdezte a férfi. Jaj, ne, a lecke! Elképzelte (már amennyire
emlékeze), milyen volt az élet azelő, amikor még nem volt „lecke” meg
fordítva felve nadrág. „Akkor gyerünk!” Ez megint a nő volt. Nagy
nehezen feltápászkodo. Mielő a szobájába ment volna, hogy nekilásson
annak a leckének, még útba ejtee a konyhát, kinyitoa a hűtőt, kive
belőle egy doboz Pepsi lightot, és miközben azon harcolt, hogy kinyissa (a
kezével még mindig elég ügyetlenül bánt), a felét a földre löyintee. Fel
akarta takarítani, még mielő leszidják, ezért a kamrába ment, és ahogy
leemelte a felmosórudat a helyéről, megláto a fal melle három csótányt,
akik egy darabig mozdulatlanul álltak, majd hanya-homlok menekülni
kezdtek. Meglehetős undorral port rájuk a jobb lábával, és egészen addig
taposta a hátukat, amíg meg nem halloa, hogyan roppan össze a
páncéljuk a cipője talpa ala.