Quim Monzó - Guadalajara

azokkal a könyvekkel szemben, amelyek nem bővelkednek eléggé a
bekezdésekben, mert azokat unalmasnak és fárasztónak találják.
Melyikkel kezdje? Talán az lesz most is a megoldás, amit máskor is
gyakran csinált: egyszerre kezdi el olvasni mind a négyet. Természetesen
nem egyszerre-egyszerre, hanem váltogatva őket, ahogy hat különböző
tévécsatornát sem néz egyszerre az ember, hanem folyamatosan
kapcsolgat egyikről a másikra. Mindig van egy könyv, amit elsőként nyit ki,
ez csak természetes, elolvas belőle egy bekezdést, egy novellát, egy
fejezetet, mondjuk, az oldalak húsz százalékát, aztán jöhet a következő. A
gond most csak az, melyik legyen az első. Feláll, rágyújt. Vajon miért
megoldás az, ha az ember rágyújt, amikor nem tud dönteni? Rágyújtani azt
jelen, hogy gondolkodunk valamin, hogy törjük a fejünket, hogy emlékezni
próbálunk, hogy várunk valamire (időnként kilesünk az utcára a függöny
mögül), hogy türelmetlenek vagyunk (a szülőszoba elő a folyosón, ahol a
padló már tele van csikkekkel). Rágyújtunk szeretkezés után, rágyújtunk,
hogy aztán elnyomjuk a cigareát mazochista szeretőnk lágyékán, hogy
még jobban felizguljunk. Rágyújtunk, amikor ihletre várunk, rágyújtunk,
hogy a nikon ébren tartson, rágyújtunk, amikor éhesek vagyunk, de nem
akarunk vagy nem szabad enni. A szenvedélyes olvasó szív egy utolsó
slukkot a cigareából, aztán visszaül az asztalhoz. A négy könyv még mindig
o van egymás melle, ahol a szatyor is, a könyvesbolt piros
emblémájával. Beesteledik, elmegy az utcán egy autó, valahonnan
behallatszik a rádió. A regényekben milyen gyakran hallgatnak rádiót? Ha
most valami mia egyszer csak eltűnne az asztalról a négy könyv,
megszűnne a dilemma, hogy melyikkel is kezdje. Kezébe veszi az amerikai
író regényét. Kinyitja az első oldalon. Széthajtja a könyvet, és az ujjával
lenyomogatja a lapokat, hogy ne csukódjon be, majd olvasni kezd: „A nővér
éppen a hulla arcát takarja le egy lepedővel, amikor az hirtelen kinyitja a
szemét, és érthetetlen szavakat dünnyög maga elé. A nővér felsikolt, kiej a
lepedőt a kezéből, nevén szólítja a beteget, megméri a pulzusát. Elszalad az
orvosért. »Doktor úr, a 114-es beteg nem halt meg!« »Hogyhogy nem halt
meg?« »Nem halt meg, kinyitoa a szemét. Megmértem a pulzusát...« Az
orvos próbál uralkodni magán, úgy tesz, mintha nem rázná meg a hír.” Az
olvasó becsukja a könyvet. Minden könyvnek az eleje a legjobb. Az első
mondat, az első bekezdés, az első oldal. A lehetőségek tárháza ilyenkor
még végtelen. Még minden csak ezután jön, szép lassan bontakozik ki a