Quim Monzó - Guadalajara

három is volt rögtön a legelején (A., F., Th.), a betűk a keresztnevet jelölték,
utána következe a három tagból álló vezetéknév. Ez összesen hat szó volt,
három betű és három szó. Ráadásul a vezetéknév első szava az volt, hogy
„van”.
Imádja azokat a neveket, amik „van”-nal kezdődnek.
Igaz is, hogy lehet az, hogy a négy könyv közül, amely a szenvedélyes
olvasó asztalán fekszik, keő (ami pontosan 50 százalékot jelent) holland
szerző műve? Úgy lehet, hogy a város könyvvásárán legutóbb Hollandia volt
a díszvendég, és ezért egyrészt a kiadók most sok holland szerzőt
publikáltak, másrészt a könyvvásár ürügyén a könyvesboltok kipakolták a
polcokra azokat a holland és flamand könyveket, amelyeket ugyan már
régebben publikáltak, de nem fogytak el, és ezért már évek óta a terjesztők
raktárában porosodtak.
A szenvedélyes olvasó elő o fekszik a négy könyv, és ő nem tudja,
melyikkel kezdje. A francia író novelláival, mert annak idején tetsze neki a
szerző regénye? Vagy a fiatal amerikai könyvével, amiről nem tud semmit?
Ha azzal kezdi, akkor abban az esetben (és ez elég valószínű), ha rögtön
kiábrándítónak találja, már egyet le is tudo a négyből, és akkor máris csak
három közül kell választania. Persze ugyanez akkor is megtörténhet, ha a
holland regénnyel kezdi, amit az a szerző írt, akinek már két könyvét is
félredobta. Az olvasó a kezébe veszi a második könyvet, és belelapoz. Aztán
kezébe veszi a harmadikat, abba is belelapoz. A negyedikkel ugyanígy tesz.
Dönthetne talán a betűpus alapján, vagy a papír minősége szerint... Tesz
egy kísérletet arra, hátha a könyv egy eleme (egy-egy mondat, vagy egy
szereplő neve) útbaigazítja. Vagy a szöveg elhelyezkedése, a bekezdések
esetleg. Tudja, hogy sok szerző igyekszik minél több bekezdésre tagolni a
művét, akár indokolt ez, akár nem, mert meggyőződésük, hogy az olvasó
könnyebben megveszi a könyvet, ha azt látja, hogy nincsenek túlzsúfolva
betűkkel az oldalak. Ugyanez a helyzet a párbeszéddel. Ha egy könyv
szövege lyukacsos, mint az ementáli sajt, mert tele van párbeszéddel, akkor
(a tapasztalatok szerint) az emberek szívesebben olvassák. Talán nagy
általánosságban ez így is van, de konkrétan ennek az olvasónak az esetében
pont fordítva működik a dolog: ha túl sok egy könyvben a bekezdés, az
máris gyanús neki. Előítéletei vannak az ilyen könyvekkel kapcsolatban,
éppen úgy, ahogy a gyakori bekezdések szerelmeseinek előítéletei vannak