Guido Tonelli - Idő

volt, tisztelték, de a hatalommal rendelkezők közül kevesen
álltak ellen a kísértésnek, hogy ne fiatalos, energikus, erőteljes
külsővel igyekezzenek mutatkozni.
Trükkök és fortélyok alkalmazása az időnek való
ellenszegülés jegyében réges-régi gyakorlat tehát, de a mi
civilizációnkban valósággal megszállottsággá fokozódott.
Alapzatán egy virágzó iparág bontakozott ki: nemcsak az
egészség megőrzésével foglalkozó kórházak és
gyógyszergyárak, hanem az örök ifjúsággal kecsegtető,
valóságos álomgyárak is. Utóbbiak a profitjukat az idő
megállításának illúziójára építik – persze csak a privilegizáltak
számára; aki nem tartozik ebbe a körbe, az továbbra is
Khronosz uralmának kiszolgáltatottja marad.
Az örök fiatalnak maradás nem csak milliárdosok vagy
filmsztárok álma: ez az őrület mára behatolt a társadalom
számos rétegébe. Bármilyen áldozatot meghozunk, hogy elnyűtt
arcunknak és testünknek örök frissességet kölcsönözzünk, és
eltöröljünk minden, az elkerülhetetlen sorsunkra emlékeztető
jelet. Rembrandt önarcképeivel ellentétben szeretnénk, ha az
évek fokozatos múlásával egy fiatalabb és üdébb arc nézne
vissza ránk a tükörből. Arról álmodozunk, hogy képesek
leszünk lassított felvételben visszafelé lejátszani életünk filmjét.
Így aztán nyugtalanító külsejű egyének mászkálnak
közöttünk: az öregedés jegyeinek elrejtése érdekében maguknál
az eltitkolandó ráncoknál és szépséghibáknál is rémesebb
eszközökkel álcázzák azokat. Úgy vélik, hogy Dorian Gray álmát
valósítják meg, és nem veszik észre: a nyilvánosság előtt, az