Guido Tonelli - Idő

tagadják az idő létezését, amelyet munkálkodni látunk a
világban. Mindamellett az idő másodlagos a számukra,
származtatott tulajdonságként jelenik meg: csak akkor jön létre,
amikor a rendszerek összetetté válnak. Érvénye csak akkor van,
ha a térben a részecskék és az atomok hatalmas
agglomerátumai halmozódnak fel. A termikus idő, az az idő,
amelyet a termodinamika és a feltartóztathatatlanul növekvő
entrópia szabályoz, továbbra is az egyik meghatározó
szereplője a makroszkopikus világnak. Az, hogy alapvető
elemként elvesztette identitását, nem gyengíti szüntelen
tevékenységét az elhasználódás és az öregedés folyamataiban,
valamint a halál eljövetelében: ezek mind anyagi
univerzumunk jellemzői.
Emlékeztetnünk kell rá, hogy mind a húrelmélet, mind a
hurok-kvantumgravitáció esetében csak kétségkívül elegáns, de
kísérletileg távolról sem bizonyított feltevésekről van szó.
Mindaddig, amíg nincsenek meggyőző kísérleti eredmények,
senki sem tehet olyan megfellebbezhetetlen kijelentéseket, mint
amilyeneket egyes újságokban olvashatunk, például hogy „a
fizika azt mondja, hogy tízdimenziós világban élünk”, vagy
hogy „a tudomány felfedezte, hogy az idő csak illúzió”.
Kísérleti fizikusokként az a feladatunk, hogy komolyan
vegyük az elméleti fizikusok által kidolgozott modelleket;
ezekből a kvantumgravitáció esetében vagy egytucatnyi van.
Tudjuk, hogy e feltevések többsége téves – már csak azért is,
mert az egyik gyakran ellentmond a másiknak –, de mi
demokratikusan mindegyiket ellenőrzésnek vetjük alá. A