Guido Tonelli - Idő

A jelen, amelyben élünk, tehát meglehetősen bonyolult
érzéki csalódás. Ugyanakkor a múltunk is valami egészen más,
mint az általunk tapasztaltak megváltoztathatatlan, általunk
felidézett katalógusa. Az emlékezetünk ugyanis képlékeny.
Valahányszor felidézünk egy mozzanatot, valamiképpen újra is
éljük, és hozzáadunk az eredeti élményhez ezt-azt, vagy
elveszünk belőle. Érzelmeink, sőt akár egy pillanat hangulata is,
számottevően megváltoztathatja az átélt tapasztalatot. Elég egy
sütemény, a hársfateába mártott madeleine váratlanul orrába
jutó illata, hogy Marcel Proustban nosztalgikus vágyat keltsen
egy egész világ felidézésére. E nélkül a véletlen esemény nélkül
azok az élmények, amelyeket Az eltűnt idő nyomában című
regényfolyamában oly elevenen elénk tár, talán örökre
eltemetve maradtak volna emlékezetében.
Van azonban olyan múlt is, amely soha nem múlik el, miként
az Christiannal, a Születésnap című dán film főszereplőjével
megesik Thomas Vinterberg 1998-ban bemutatott
remekművében. Elsőszülött fiúként most rajta a sor, hogy a
családfő hatvanadik születésnapja alkalmából rendezett,
nagyszabású ünnepségen pohárköszöntőt mondjon apja
tiszteletére. Klingenfeldték acélmágnások, a környezet
nagypolgári, és mindenből sugárzik az elegancia és jó modor.
Amikor azonban Christian felemeli a poharát, a soha el nem
múló múlt felülkerekedik, és megáradt folyóként lép ki a
medréből. A dermedt csendben a fiú szemrehányást tesz
apjának a gyermekkorában elszenvedett erőszakért. Abban a
pillanatban, úgy tűnik, semmi nem történik, és a rettenetes