2023. Őszi Tripla szám (19.) - 750 oldalon

(VilagHelyzete) #1

  • A Peremvidék országai, műveltségei is lassanként beérték a Nyugatot technológiai
    fejlődésben és főként az ipari termelésben (Kína, India, Indonézia, Malajzia,
    Törökország stb.) és önálló szereplőkké lettek.


Amit Mackinder és Spykman felrajzolt az adott korszak valósága volt.


Nem gondolkodtak az időben. Kína akkoriban elgyengült állapotában volt, s ők is ezt vették
fixre. De, ugyan miért? Egy állami létét illetőleg két és félezer éves ország nem teheti meg,
hogy időnként laza legyen, mint a Riga-lánc? A kínai múltnak ez az időnkénti szétcsúszása
rendszeres vendég. Minden jelentősebb “rendszerváltást” megelőzött egy ilyen köztes idő.


Ha ezek a tudósok komolyan vették volna szerepüket, jelezték volna, hogy ez egy
ideiglenes állapot. S legkésőbb Kína kommunista újraegyesítésekor biztosra kellett volna
venni, hogy vissza fognak térni a Világ élvonalába valamiképpen. Ez utóbbit kellett volna
fixre venni.


 S megtörtént az, amire nem számított senki: a Világ második két


legnagyobb hatalma egymásra talált. Félretették súrlódásaikat és a közös
ellenség ellen fordultak. A Spykman-féle térképen látjuk, hogy Kínát a
peremvidékhez sorolták. És feltételezték, hogy örökre ott is marad.


Heartland-Rimland-2023 Az angolszász elképzelések és a valóság ütközése jelenünkben

A technológiai fejlődés adta meg azt a kulcsot a két hatalomnak, ami lehetővé teszi, hogy a
Térben (földrajz) meglévő ellentéteiket, ütköző érdekeiket elcsúsztassák egymás mellett. A

Free download pdf