R: Ha emlékeztethetem egy korábbi kérdésemre, amire még nem kaptunk választ: Hogyan
tudják ezt az új világrendet bevezetni az egész földön ellenállás nélkül? Egy harmadik
világháború után? Vagy fokozatosan évtizedeken keresztül, hogy a változások ne legyenek
annyira észlelhetőek?
S: Az új globális rendszer kiépítése és bevezetése már hosszú évtizedek óta folyik. A
kezdetei visszamennek a jakobinusokhoz a francia forradalom alatt, míg a kommunistákon
keresztül elérünk a mai globalistákhoz. A kommunizmus szót lecseréltük a globalizáció
szóra, mivel a véreskezű kommunisták lejáratták magukat azzal, hogy többszáz millió embert
kínoztak meg, éheztettek halálra vagy írtottak ki.
A világmaffiának 250 év állt a rendelkezésére, hogy mindent kiépítsen és hogy felkészüljön
az új rendszer bevezetésére. De ez biztosan nem egy újabb világháborút követően történik.
Legalábbis nem a hagyományos értelemben vett háborúval. A rombolás és pusztítás
szolgálta a céljainkat az első két világháborúban, de ma már ez nem így lenne a fejlett
országokban.
Csak gondoljon bele, hogy mekkora befektetésbe és erőfeszítésbe került kifejleszteni az új
totális kontroll-rendszer alapjait: kifejleszteni a komputereket és addig javítani azokat, amíg
elférnek egy kis telefonban a zsebében, vagy a nanotechnológia révén akár a bőre alatt;
kifejleszteni az internetet, lefektetni szerte a világban a kábeleket. Kifejleszteni, legyártani és
beszerelni a több száz millió kamerát, melyek napi 24 órában figyelnek és felismernek
minden egyes embert.
Megépíteni és felszerelni a hatalmas szerverfarmokat, ahol a titkosszolgálataink felvesznek
és elmentenek minden emberi megszólalást és kommunikációt. A mobiltelefon rendszerek
az antenákkal és állomásokkal, és a legújabb 5G technológiával. Az áramellátás, ami nélkül
mindez nem működne, és egy millió másik dolog, ami kell a ragadozók teljes
dominanciájához a prédák fölött. És a rengeteg beszervezett és kiképzett vagy megzsarolt
vezető, hivatalnok, szakértő és médiaprosti, vagyis a titkos hadseregünk, akiket nem
tehetünk ki halálos veszélynek szerte a világban.
Miért hagynánk ezt a drága és bonyolult infrastruktúrát mind elpusztulni egy világháború
során? Nem, egy ilyen háborútól senkinek sem kell tartania. Olyan megoldást fogunk
alkalmazni az új világrend bevezetésére, ami csak a prédákra veszélyes, de a környezetre
vagy infrastruktúrára nem. Ahol egyszerre lezárhatjuk az egész bolygót, és minden ország
engedelmeskedik egy központi hatalomnak, mint az ENSZ vagy az Egészségügyi
Világszervezet.
Az új rendszer hirtelen fog bejönni, szinte egyik napról a másikra, hogy ne legyen senkinek
gondolkodási ideje. Az egyik este lefekszik majd ebben az úgynevezett demokráciában, és
másnap felébred az új diktatúrában, új szabályokkal. Ennyire gyors lesz. Bár kétségtelenül
az első néhány év az egy átmeneti időszaknak fog számítani. De ahogy megszilárdul az új
rendszer, az alól nem kap felmentést senki. Aki nem hajlandó csatlakozni hozzá, annak az
életét teljesen ellehetetlenítjük vagy csak egyszerűen eltesszük láb alól. De mindig titokban,
mert nem akarunk mártírokat.
R: Ne haragudjon, Sörös úr, de számomra még mindig nehezen hihető, hogy hogy tudják ezt
egyszerre bevezetni a földön? Ha például úgy tűnik, hogy az Egyesült Államok képviseli és
propagálja ezt a rendszert, akkor miért egyezne ebbe bele Oroszország vagy Kína vagy akár