kellene velem bármit is tennie?" Beszélgetésünk ezzel nem ért véget. Az említett
közlés komolyságának és a rendőri őrizet abszolút szükségességének az ismételt
hangsúlyozása után nyugodtan és higgadtan távozott a birodalmi kancelláriából egy
számomra érthetetlen biztonságérzés kifejezésével. Sajnos, miként azt később
hallanom kellett, Rathenau ismételten kikérte magának, hogy őrizzék a személyét."
Nekünk is vannak kérdéseink. Honnan szerzett tudomást a katolikus pap a tervezett
merényletről? Miért utasította el következetesen Rathenau saját személyének a
rendőri védelmét? Egy ilyen testőri feladat minden más esetben teljesen magától
értetődő lenne. Tudta-e Rathenau, hogy a rá kimondott halálos ítélet elől úgysem tud
elmenekülni? Vagy talán Rathenau ítélte halálra Rathenaut?
Walther Rathenau résztvevője volt az 1920. júliusában Spaa-ban tartott
konferenciának. A kemény jóvátételi feltételekkel kapcsolatban - hosszas gyötrődő
vívódás után - kijelentette, hogy Németországnak nincs más választása, mint
elfogadni azokat. Számon tartották vele kapcsolatban azt is, hogy 1912-ben
megjelent könyvében azt állította, hogy háromszáz ember dönt Európa gazdasági
sorsáról. A rendkívül művelt Rathenau, aki Dieter Rüggeberg kutatásai szerint a
B'nai B'rith-nek, a tekintélyes szabadkőműves jellegű zárt társaságnak is a
tagja volt, meghasonlott emberként lelkileg kettős életet élt. Álljon itt még egy idézet
arról, hogy miként vélekedett a materializmusról és a bolsevizmusról:
"Őrizkedjenek a tévedéstől... A bolsevizmus nem
csak csábító tanítás, hanem olyan eszme, amit
könnyen át lehet ültetni a gyakorlatba... A
bolsevizmus Oroszországban módszeres és
szervezett lesz, ahogyan a korábbi időkben a
cári birodalom volt. Mindenki a saját helyén
lesz. Az értelmiségiek lesznek legodaadóbb
előmozdítói, az új rend megalkotói." - írta a Liberte-ben
- szeptember 28-án.
Az előzőekben bőségesen idéztünk a Németországot szerető, a német nép sorsa
felett őszintén bánkódó hazafias Rathenautól. De az ambivalens, gyötrődő, szinte
tudathasadásos Walther Rathenaunak volt egy másik - könyörtelenül kegyetlen -
énje is. Ennek bemutatására most a halála után megjelent "Nachgelassenen
Schrichten" (Hátrahagyott írások) című művéből idézünk.