Max később bevallotta, hogy valóban hasonló tartalmú megjegyzést tett, de
diplomatikusabban megfogalmazva. Rathenau a rákövetkező hetekben többször is
panaszkodott, hogy rengeteg fenyegető levelet kap.
Harry Kessler gróf ezt írja a merényletről:
"Hogy ki adta a költséges előkészületekhez a
pénzt ezeknek a teljesen eszköztelen fiuknak és
fiatalembereknek, minden beható nyomozás
ellenére sem tudták megállapítani, ahogy azt a
birodalmi főügyész az eljárásban közölte."
Walther Rathenaut halála előtt többször is figyelmeztették az ellene irányuló
halálos merénylet terveire.
Erről így ír Kessler:
"Berlinbe való visszatérését követően május végén egyre több jel volt észlelhető,
hogy komoly veszélyben van az élete. Minden oldalról figyelmeztették. Az egyik
figyelmeztetésről, amely különösen nyomatékos volt, az akkori birodalmi kancellár,
Dr. Wirth számolt be egy hozzám írott levelében:
"Helytálló, hogy a német történelemnek ezekben a sötét napjaiban, amikor a
legmélyebben aggódnunk kellett hazánk egységének a megtartásáért és amikor a
belső szétesés és polgárháború veszélye fenyegetett, egy katolikus pap a
birodalmi kancelláriába jött és egyszerűen néhány szóval közölte a
legkomolyabb formában, hogy Rathenau miniszter élete veszélyben forog. A
magam részéről érthető módon nem tettem fel ellenkérdéseket. Az egész eset csak
köztem és a katolikus lelkész között zajlott. Tudatában voltam ennek a közlésnek a
komolyságával és megfelelően tudomására hoztam a birodalmi kancellária illetékes
helyén.
Ezt követően felhívtam Rathenaut. Kemény szavakkal megkértem, hogy adja fel
ellenállását egy erősebb biztonsági szolgálattal szemben. Ezt jól ismert - és sok
barátja által már ismerős - meghitt hangon határozottan elutasította. Ezután közöltem
vele az előzőekben vázolt eljárást, és megkérdeztem, vajon belátja-e, hogy a
katolikus pap lépése rendkívül komoly dolognak számít. Közlésem mély benyomást
tett Rathenau miniszterre. Mintegy két percig sápadtan és mozdulatlanul állt előttem.
Senki sem merte egyetlen szóval sem megtörni a csöndet. Rathenau szemei, mintha
egy távoli földre tekintettek volna. Sokáig küszködött magával. Hirtelen végtelen
jóság és lágyság tükröződött az arcán és a szemeiben. Nagy lelki nyugalommal,
amelyet sohasem láttam nála, noha belső önuralmának a mértékét egyes komoly
kérdések szakszerű megvitatásánál már megismertem, közelebb lépett hozzám.
Rátette a kezeit a vállamra, és ezt mondta: "Kedves barátom, semmiség. Kinek