Gabriel García Márquez - Száz év magány

ültessünk a helyükbe. - Fernanda finom taktikai érzékkel kerülte vele az összeütközést.
Titokban bántotta Aureliano Buendía független szelleme, és hogy mindenféle társadalmi
merevséget ellenez. Mélységesen elkeserítette az ezredes hajnali ötórai kávézása, feldúlt
műhelye, kirojtosodott ruhája és az a szokása, hogy alkonyatkor kiül a kapuba. De a családi
gépezete kilazult alkatrészének létezését kénytelen volt eltűrni, mert tisztában volt vele, hogy
az öreg ezredest megjuhászította ugyan a sok-sok év és csalódás, de ha egy szenilis dühroham
kitörne rajta, a sarkából is kiforgatná a házat. Amikor férje úgy döntött, hogy első fiukat a
dédapja nevére kereszteli, nem mert szembeszállni az akaratával, mert még csak egy éve jött a
házba. De amikor első leánygyermekük megszületett, határozottan kijelentette, hogy
Renatának fogják hívni, mint a saját anyját. Ursula azt akarta, hogy Remedios legyen a neve.
Heves vita után, amelyben Második Aureliano a bohókás közvetítő szerepét játszotta, a
kislányt Renata Remediosnak keresztelték, de Fernanda mindig csak Renatának szólította;
férje családja és az egész falu viszont Memének, ami a Remedios beceneve.
Fernanda eleinte nem beszélt a családjáról, de később eszményíteni kezdte az apját. Úgy
emlegette az asztalnál, mint valami kivételes lényt, aki minden földi hiúságtól mentes, és a
legjobb úton van afelé, hogy szentté váljon. Második Aureliano, aki elámult apósa váratlan
megdicsőülésén, nem bírt ellenállni a kísértésnek, hogy a felesége háta mögött eltréfálkozzon
rajta. A család többi tagja követte a példáját. Még Ursula is, aki rendkívül féltékenyen
őrködött a családi harmónia felett, és akinek titokban fájt az otthoni torzsalkodás, olykor-
olykor arra a megjegyzésre vetemedett, hogy a kis dédunokájából most már biztosan pápa
lesz, mert szent a nagyapja, királynő az anyja és marhatolvaj az apja. A gyerekek e mosolygó
összeesküvés ellenére is úgy gondoltak a nagyapjukra, mint egy legendás lényre, aki ájtatos
versekkel írja tele a leveleit, és minden karácsonykor akkora láda ajándékot küld, hogy alig
fér be a ház kapuján. Valójában a patrimónium utolsó roncsaiból állt az ajándék. A
gyerekszobában oltárt állítottak össze belőle, az életnagyságú szentek olyan ijesztőn néztek az
üvegszemükkel, mintha élnének, és egyetlen macondóinak sem volt soha olyan finom
öltözete, mint az ő művészien hímzett szövetruhájuk. Fernanda fagyos, ódon házának
gyászpompája lassan áttelepült a Buendíáék napfényes otthonába. - Már az egész családi
kriptát elküldték nekünk - jegyezte meg Második Aureliano egy ízben. - Csak a fűzfák meg a
sírkövek vannak hátra. - Noha a ládákban soha nem volt semmi játékszer, a gyerekek egész
évben a decembert várták, mert az avítt és mindig kiszámíthatatlan ajándékok mégiscsak
eseményt jelentettek a házban. A tizedik karácsonyon, amikor a kis José Arcadio már a
szemináriumba készülődött, a nagypapa óriási ládája az előző évekhez képest korábban
érkezett meg, jól leszegezve, kátránnyal vízhatlanítva, tetején a szokásos, gót betűs címzéssel,
amely őnagysága doña Fernanda del Carpio de Buendía úrhölgynek szólt. Mialatt Fernanda a
levelet olvasta a szobájában, a gyerekek gyorsan nekiláttak, hogy kinyissák a ládát. Második
Aureliano segített nekik, ahogy szokta: lehántották a kátrányt, felfeszítették a fedelet,
kiszórták a fűrészpor védő rétegét, s egy rézcsavarokkal lezárt, hosszúkás ólomládát találtak
alatta. Második Aureliano a gyerekek türelmetlen sürgetése közben leszerelte a nyolc
rézcsavart, s már csak arra jutott ideje, hogy kiáltson, és félrelökje a gyerekeket: ahogy
felemelte az ólomlemezt, don Fernando talpig feketében bukkant elő, feszülettel a mellén;
bőrét már kipukkasztották a bűzös gázok, úgy főtt lassúdan a saját habos és gyöngyöző
levében.
Nem sokkal a kislány születése után érkezett a váratlan hír, hogy a neerlandiai egyezmény
legközelebbi évfordulóján a kormány akaratából jubileumi ünnepséget rendeznek Aureliano
Buendía ezredes tiszteletére. Ez annyira nem fért össze a hivatalos politikával, hogy az
ezredes hevesen tiltakozott, és visszautasította a kitüntetést. - Jubileum. Most hallom először
ezt a szót. De bármit jelentsen is, nem lehet más, mint valami rossz tréfa. - A szűk kis
ötvösműhelyt követek árasztották el. Ismét eljöttek hozzá, sokkal öregebben és sokkal
ünnepélyesebben, a sötét ruhás ügyvédek, akik egykor hollók módjára röpködték körül.