visszahoznia Fernandát, az asszony a kibékülés hevében engedett a kérésének, de korántsem
tudott olyan megkönnyebbülést nyújtani, amilyenről Második Aureliano a harminckét tornyú
városba vezető úton álmodozott. Csak mélységes elkeseredést váltott ki belőle. Egy éjjel, nem
sokkal az első gyermekük megszületése előtt Fernanda rájött, hogy férje titokban visszajár
Petra Cotes ágyába.
- Igaz - ismerte be Második Aureliano. És levert, beletörődő hangon meg is magyarázta: -
Meg kellett tennem, hogy tovább szaporodjon a jószág.
Némi kis időbe tellett, amíg sikerült meggyőznie Fernandát e különös módszer
szükségességéről, de amikor cáfolhatatlannak látszó érvei végre győztek, csak azt az egyet
kellett megígérnie, hogy vigyázni fog magára, nehogy szeretője ágyában érje utol a halál. Így
éltek aztán békés hármasban: Második Aureliano mindkettőjüknek megadta azt, ami járt, és
egyforma gyöngedséget tanúsított irántuk; Petra Cotest büszkeséggel töltötte el a kibékülés
diadala, Fernanda pedig úgy tett, mintha nem tudna semmit.
Fernanda azonban az egyezség révén sem tudott beilleszkedni a családba. Hiába kérlelte
Ursula, hogy dobja el a gyapjúkendőt, amelyet szeretkezés után szokott magára venni, ha
fölkelt, s amelynek láttán összesúgtak a szomszédok. Arra sem tudta rávenni, hogy járjon ki
az árnyékszékre, vagy használjon éjjelit, az aranyedénykét pedig adja el Aureliano Buendía
ezredesnek, aki majd halakat csinál belőle. Amarantát annyira piszkálták Fernanda
selypegései és finomkodó körülírásai, hogy mindig csak madárnyelven beszélt előtte. - Evez mévég avakkovor ivis fövölhuvúzzava avaz ovorrávát - mondta -, hava savajavát
mavagava szavarivik.
Fernanda, akit bosszantott a tréfa, egyszer megkérdezte tőle, hogy mit mondott - Amaranta
válaszában aztán nem volt selypegés vagy finomkodás. - Azt, hogy neked még a seggedből is böjti szelek fújnak.
Attól fogva nem beszéltek egymással. Ha a kényszer úgy hozta, másokkal üzentek
egymásnak, vagy közvetett módon közölték a mondanivalójukat. A család szemmel látható
ellenállásával mit sem törődve, Fernanda nem állt el attól a szándékától, hogy rájuk erőltesse
őseinek életmódját. Nem tűrte, hogy mindenki a konyhában egyék, amikor éppen éhes; a
családnak most már a nap meghatározott óráiban, a damasztabrosszal, ezüst gyertyatartókkal
és evőeszközökkel megterített asztalnál kellett étkeznie az ebédlőben. Az az aktus, amit
Ursula a mindennapi élet legegyszerűbb eseményének tartott, olyan szertartásossá vált, és
olyan merev légkört teremtett, hogy legelőször is a szelíd és csöndes Második José Arcadio
lázadt fel ellene. De a szokás immár meghonosodott a vacsora előtti rózsafüzér-imádkozással
együtt, ami annyira magára vonta a szomszédok figyelmét, hogy nemsokára már egész
Macondóban elterjedt a hír: Buendíáék nem úgy esznek, mint a többi földi halandó, hanem
nagymisét celebrálnak az asztalnál. Még Ursula babonái is, amelyek többnyire pillanatnyi
ihletből fakadtak, nem pedig hagyományokból, összeütközésbe kerültek Fernanda hazulról
hozott, gondosan rendszerezett és minden alkalomra előírt babonáival. Amíg Ursula
birtokában volt teljes szellemi és testi erejének, néhány régi szokás továbbra is érvényben
maradt, és az ursulai előérzetek valamelyest befolyásolták még a család életét, de amikor
elvesztette a látását, és a reá nehezedő évek egy sarokba száműzték, akkor bezárult a ridegség
köre, amit Fernanda az odaérkezése pillanatában kezdett megvonni, és ő lett a család sorsának
legfőbb irányítója. A sütemények és cukorállatkák árusítását, amit Ursula kívánságára
Irgalmas Szent Zsófia folytatott, Fernanda méltatlan tevékenységnek tartotta, és egykettőre
beszüntette. A ház kapuit, amelyek kora hajnaltól az esti lefekvésig tárva-nyitva álltak,
először a szieszta idejére záratta be, azzal az ürüggyel, hogy a nap átfűti a hálószobákat, majd
végül örökre. Az áloéág és a kenyér helyébe, mely az alapítás óta a szemöldökfán lógott,
Jézus szent szíve került egy kis mélyedésbe. Aureliano Buendía ezredes észrevette a
változásokat, és megjósolta a folytatást. - Már egészen kifinomodtunk - dohogott. - Ha ez így
megy tovább, végül megint hadat üzenünk a konzervatívoknak, de most azért, hogy királyt