Gabriel García Márquez - Száz év magány

mustáros borogatások közt némi összefüggés lehet. Nem várt az alkalmas pillanatra, mint
legelőször. Másnap meghívta ebédre az új polgármestert, aki felföldi volt, akárcsak jómaga,
és megkérte, hogy állítson éjjeliőrt a hátsó udvarba, mert az a gyanúja, hogy lopják a tyúkjait.
Az őr aznap este puskavégre kapta Mauricio Babiloniát, mikor az épp leemelte a
tetőcserepeket, hogy bemásszon a fürdőbe, ahol Meme csupaszon és szerelemtől reszketve
várta a skorpiók és a pillangók közt, mint az elmúlt hónapok majdnem minden estéjén. A
hátgerincébe fúródó golyó élete végéig az ágyhoz szögezte. Öregkorában halt meg,
magányosan, miután soha egy zokszót nem ejtett, soha nem tiltakozott, soha nem próbálta
feltárni a szívét, csak küszködött emlékeivel és a sárga pillangókkal, amelyek egy pillanatra
sem hagyták nyugton, és elmerült a tyúktolvajoknak kijáró közmegvetésben.