a tébolyult szaporodásra, amire szerelme ösztönözte az állatokat, és a második hét egyik
éjjelén, részben szerelemből, részben érdekből, mohó simogatásokkal felébresztette. Petra
Cotes meg se mozdult. - Aludj csak, aludj - mormogta. - Nem olyan időket élünk. - Második
Aureliano meglátta magát a mennyezet tükreiben, látta Petra Cotes hátgerincét, amely olyan
volt, mint egy sor cérnaorsó, felhúzva a fonnyadt idegek tengelyére, és belátta, hogy igaza
van, csak épp nem az idők, hanem ők maguk nem olyanok többé.
Fogta a ládáit, és hazament abban a meggyőződésben, hogy nemcsak Ursula, de Macondo
valamennyi lakosa már csak az eső elálltára vár a halálával. Útközben látta, amint révedező
tekintettel, karba tett kézzel ülnek a nagyszobákban, és hagyják, hogy múljon az idő, egy
darabban, felszántatlanul, hiszen felesleges volna évekre és hónapokra, napokra és órákra
parcellázni, amikor nincs más tennivaló, mint nézni az esőt. A gyerekek nagy örömmel
fogadták Második Aurelianót, aki a kedvükért elővette a kehes tangóharmonikát. De a
hangverseny nem nyűgözte le annyira őket, mint az enciklopédikus ülések, így hát
újrakezdődtek összejöveteleik Meme szobájában, ahol Második Aureliano képzelete a
léghajót repülő elefánttá változtatta, amely a felhők közt tér nyugovóra. Egyszer talált egy
lovast, aki egzotikus öltözetében is valami családi vonással volt felruházva, és miután hosszan
tanulmányozta, arra a következtetésre jutott, hogy a kép Aureliano Buendía ezredest
ábrázolja. Megmutatta Fernandának, aki szintén elismerte, hogy a lovas nemcsak az
ezredesre, de a család valamennyi tagjára hasonlít, bár a valóságban egy tatár harcos volt. Így
telt-múlt az ideje a rhodoszi kolosszus és a kígyóbűvölők közt, amíg felesége be nem
jelentette, hogy már csak hat kiló sózott hús és egy zsák rizs van az éléskamrában.
- És akkor mit csináljak? - kérdezte Második Aureliano.
- Én tudjam? - vágott vissza Fernanda. - Férfiak dolga.
- Jó - mondta Második Aureliano - , majd csinálunk valamit, ha eláll az eső.
Továbbra is az enciklopédiát bújta, amely sokkal jobban érdekelte a házi gondoknál még
akkor is, amikor már csak egy morzsányi húst meg néhány szem rizst kapott ebédre. - Most
nem tehetünk semmit - mondogatta. - Nem eshetik egy egész életen át. - És minél inkább
fütyült a kamra aggasztó ürességére, annál nagyobbra nőtt Fernanda felháborodása, mígnem
szórványos sirámai, ritka kifakadásai feltartóztathatatlan, hömpölygő folyammá nőttek, amely
egyhangú gitárszólamként kezdődött egy reggel, s ahogy múlt a nap, egyre öblösebb, egyre
dúsabb, egyre fenségesebb lett. Második Aureliano csak másnap, reggeli után figyelt föl a
litániára, kissé bódultan a duruzsolástól, amely addigra már szaporább és hangosabb volt az
eső zajánál: Fernanda járkált ide-oda a házban, sopánkodva, hogy ő, akit királynőnek
neveltek, cselédként végezze egy bolondokházában, egy lusta, bálványimádó, kicsapongó férj
oldalán, aki hanyatt fekve várja, hogy szájába repüljön a sült galamb, neki meg azalatt
leszakad a veséje, úgy töri magát, hogy a felszínen tartsa ezt a házat, amit már csak
gombostűk fognak össze, ahol annyi a munka, annyi a tűrnivaló és tennivaló az istenadta
hajnaltól fogva késő éjszakáig, hogy ég a szeme az üvegportól, amikor az ágyba zuhan, de
soha senki nem mondja, hogy jó reggelt, Fernanda, hogy aludtál, Fernanda, és soha senki nem
kérdi, még udvariasságból se, hogy mért olyan sápadt, vagy mitől vannak a szeme alatt
reggelenként azok a lila karikák, habár ő ezt természetesen nem is várja egy ilyen családtól,
amely őt, mondjuk meg őszintén, mindig csak kölöncnek tekintette, közönséges rongynak,
amivel megfogják a forró fazék fülét, igen, egy nevetséges figurának, amilyet a falra szoktak
rajzolni, mert itt mindenki őróla pusmog a zugokban, és szentfazéknak meg álszentnek meg
kígyónak mondja, és még Amaranta is, Isten nyugosztalja, azt merészelte mondani mindenki
füle hallatára, hogy neki még a seggéből is böjti szelek fújnak, Uram bocsá, micsoda szavak,
és ő békésen tűrte, ahogyan a Jóisten rendelte, de nem bírta tovább, amikor az az elvetemült
Második José Arcadio azt mondta, hogy az lett a veszte a családnak, hogy beengedte a kapun
ezt a cifra majmot, szó szerint, ezt a cifra majmot, aki csak dirigálni szeret, Isten az atyám, ezt
a cifra fajzatot, akit egy bordában szőttek a többi cifra gazemberrel, akiket a kormány