keresztségben, és senki sem tiszteli az ünnepek szentségét. Abban a meggyőződésben, hogy
nincs a földnek még egy pontja, amely jobban rá lenne szorulva Isten eszméjének
vetőmagjára, elhatározta, hogy ott marad egy hétre, megkereszteli a körülmetélteket és a
pogányokat, törvényesíti a vadházasságokat, és feladja az utolsó kenetet a haldoklóknak. De a
kutya sem törődött vele. Az emberek azt mondták, hogy hosszú évek óta jól megvannak pap
nélkül is, a lélek dolgait közvetlenül Istennel intézik el, és leszoktak a halálos bűnökről.
Nicanor atya, megelégelve a pusztába kiáltozást, elhatározta, hogy templomot építtet
Macondóban, a világ legnagyobb templomát, életnagyságú szentekkel, színes ablakokkal,
hogy még Rómából is a csodájára járjanak a hivők, s az istentelenség fészkében magasztalják
az egek Urát. Réztányérral a kezében sorra járta a házakat, és gyűjtötte az alamizsnát. Kapott
is szépen, de neki sokkal több kellett, mert olyan harangot akart a templomba, amely úgy
kongjon, hogy a vízbe fúltak is feljöjjenek a mélyből. Egészen berekedt a sok rimánkodástól.
Nem hallatszott más, csak csontjainak zörgése. Egy szombaton, látva, hogy az összegyűlt
pénzből még a templom kapujára sem futná, úrrá lett rajta az elkeseredés. Felállított a főtéren
egy sebtében összetákolt oltárt, és vasárnap reggel, mintha feltámadt volna az álmatlansági
kór, csengettyűszóval járta be a falut, hogy a szabadtéri misére összehívja az embereket.
Sokakat oda is vitt a kíváncsiság. Másokat a múltba vágyás. Voltak, akik azért mentek el,
nehogy Isten személyes sértésnek vegye, hogy semmibe veszik a szószólóját. Így aztán reggel
nyolc órakor a fél falu kinn volt a főtéren, ahol Nicanor atya a kéregetéstől elgyötört hangján
elénekelte az evangéliumot. Végül, amikor már oszlani kezdett a tömeg, karját
figyelmeztetően égnek emelte.
- Egy pillanat - szólt. - Most cáfolhatatlan bizonyságot fogunk nyerni Isten végtelen
hatalmáról.
A ministráns odavitt egy csésze sűrű és gőzölgő csokoládét, amit Nicanor atya egy szuszra
felhajtott. Majd zsebkendőt húzott ki az ujjából, megtörölte a száját, széttárta a karját, és
lehunyta a szemét. Nicanor atya ekkor tizenkét centiméterre a föld fölé emelkedett. Meggyőző
volt a módszer. Ezután napokon át járta a házakat, s a csokoládé serkentő hatására újból és
újból bemutatta a felemelkedést, s közben úgy hullott a pénz a ministráns tarisznyájába, hogy
egy hónap sem kellett, máris belekezdhettek a templom építésébe. A jelenség isteni eredetét
senki sem vonta kétségbe, csak José Arcadio Buendía, aki meg sem rezzent, amikor egy
reggel az ő gesztenyefája köré gyűltek az emberek, hogy újból tanúi legyenek a
kinyilatkoztatásnak. Éppen csak fölegyenesedett valamicskét a padkáján, majd látva, hogy
Nicanor atya székestül lassan a föld fölé emelkedik, rántott egyet a vállán. - Hoc est simplicissimum - mondta José Arcadio Buendía: - homo iste statum quartum
materiae invenit.*
Nicanor atya felemelte a karját, s a szék négy lába azon nyomban a földre ereszkedett. - Nego - mondta. - Factum hoc existentiam Dei probat sine dubio.*
Így derült ki, hogy José Arcadio Buendía pokolbeli karattyolása valójában latin beszéd.
Nicanor atya kihasználta azt a körülményt, hogy egyedül ő tud szót érteni José Arcadio
Buendíával, és megpróbált hitet plántálni az öreg megzavarodott elméjébe. Minden délután
odaült a gesztenyefa alá, és latinul prédikált, de José Arcadio Buendía minden kacskaringós
retorikát és csokoládés átlényegülést makacsul elutasított, s egyetlen bizonyítékul Isten
dagerrotípiáját követelte a paptól. Nicanor atya érméket, szentképeket vitt neki, sőt egy
másolatot is Veronika kendőjéről; José Arcadio Buendía azonban mint tudománytalan
kontármunkát valamennyit visszadobta. Olyan megátalkodott volt, hogy Nicanor atya letett a
megtérítéséről, s azután csak emberségből látogatta. Ekkor viszont José Arcadio Buendía
lépett akcióba, és mindenféle racionalista furfanggal próbálta a pap hitét megrendíteni.
Amikor Nicanor atya egy ízben sakktáblával és egy doboz zsetonnal jelent meg a
gesztenyefánál, hogy dámázzanak egyet, José Arcadio Buendía azzal utasította vissza, hogy
soha nem volt képes felfogni, mi értelme van a küzdelemnek, ha a két ellenfél tökéletesen