vörös feliratok. José Arcadio a mohón rárohanó nők ostromgyűrűjének feltette a kérdést: ki ad
többet? A licit húsz pesóig emelkedett. Ekkor azt ajánlotta, hogy inkább tombolán sorsolják
ki, fejenként tíz peso részvételi díj ellenében. Hajmeresztő volt az összeg, lévén hogy a
legkapósabb nő egész éjszakai munkával is csak nyolc pesót keresett, de valamennyien
vállalták. Tizennégy cédulára felírták a nevüket, bedobták egy kalapba, és mindegyikük
kihúzott egyet. Amikor már csak két cédula volt hátra, megnézték a rajtuk levő neveket.
- Adjatok még öt-öt pesót mind a ketten - mondta José Arcadio -, s akkor megosztozhattok
rajtam.
Ebből élt. Egy csapat hazátlan tengerésszel hatvanötször körülhajózta a földet. A nők, akik
aznap éjjel Catarino kocsmájában lefekhettek vele, kivitték a meztelen José Arcadiót a
tánchelyiségbe, hogy mindenki láthassa: testének minden kis millimétere nyakától a lába
ujjáig elöl és hátul is tetoválva van. A családba sehogy sem sikerült beilleszkednie. Az egész
napot átaludta, az éjszakát pedig a bordélynegyedben töltötte, és tombolajegyeket osztogatott.
Nagy ritkán, ha Ursulának sikerült asztalhoz ültetnie, áradt belőle a kedvesség, kiváltképp, ha
a messze földön átélt kalandjairól mesélt. Egyszer hajótörést szenvedett, és két héten át
hányódott a Japán-tengeren, s egy társának a holttestével táplálkozott, aki belehalt a
napszúrásba, s akinek a húsát addig járta át meg át a só, és sütötte a nap, míg végül porhanyós
és édeskés lett. Egyszer a Bengáli-öbölben, déli verőfényben, hajója legyőzött egy tengeri
sárkányt, amelynek gyomrából egy keresztes lovag sisakja, fibulái és fegyverei kerültek elő.
A Karib-tengeren saját szemével látta Victor Hugues kalózhajójának a fantomját: vitorláit
elszaggatták a halál szelei, árbocait szétrágták a tengeri svábbogarak, s hiába igyekezett
Guadeloupéba, mindörökre elvesztette az irányt. Ursula úgy sírt az asztalnál, mintha most
olvasná a José Arcadio hőstetteiről és viszontagságairól szóló, soha meg nem érkezett
leveleket. - S itt meg, édes fiam, ez a nagy ház - zokogta. - S a rengeteg étel, amit a disznók
elé vetettünk! - De igazából mégsem fért a fejébe, hogy a fia, akit a cigányok elvittek, azonos
ezzel a kolosszussal, aki egy fél malacot megeszik reggelire, s akinek szellentései
elfonnyasztják a virágokat. Így volt vele a család többi tagja is. Amaranta még leplezni sem
tudta az undort, amely José Arcadio állati böfögései hallatán az asztalnál elfogta. Arcadio, aki
soha nem tudta meg születésének titkát, alig válaszolt a kérdésekre, amelyeket José Arcadio
azzal a nyilvánvaló szándékkal tett fel neki, hogy magához édesgesse. Aureliano megpróbálta
felidézni a hajdani időket, amikor egy szobában aludtak, s igyekezett feléleszteni a
gyermekkori cinkosságot, de José Arcadio már semmire sem emlékezett, mert a tengeri élet
temérdek eseménye színültig töltötte a fejét. Csak Rebeca omlott össze az első rohamra. Azon
a délutánon, amikor a hálószobája előtt elhaladó José Arcadiót megpillantotta, rádöbbent,
hogy Pietro Crespi csak egy nyálas piperkőc e dúvad mellett, akinek vulkanikus lélegzését az
egész házban hallani lehetett. Minden ürügyet felhasznált, hogy a közelében lehessen.
Egyszer arcátlanul méregetve Rebeca testét, José Arcadio így szólt: - Hát nőnek nő vagy,
húgocskám. - Rebeca minden önuralmát elvesztette. Ismét a régi mohósággal tömte magába a
földet, és kaparta le a falról a meszet, s olyan buzgón szopta a hüvelykujját, hogy dudor nőtt
rajta. Zöldes pépet hányt, amely döglött piócákkal volt tele. Láztól vacogva, éjszakákon át
virrasztott, és a delíriummal küszködve, ébren várta, hogy a ház a hajnalban hazatérő José
Arcadio lépteitől megreszkessen. Egy délután, amikor az egész ház a sziesztáját aludta, nem
bírta tovább, és bement José Arcadio hálószobájába. Ébren találta, alsónadrágban elnyúlva a
függőágyában, amit hajókötéllel erősített fel a gerendára. Rebecát annyira lenyűgözte a
hatalmas és agyonfirkált meztelenség, hogy ösztönösen meghátrált. - Bocsánat -
mentegetőzött. - Nem tudtam, hogy itt van. - De a hangját lehalkította, nehogy felébresszen
valakit. - Gyere ide - mondta a férfi. Rebeca szót fogadott. Az ágy előtt jeges verítékben
megállt, és úgy érezte, csomóba ugranak a belei, amint José Arcadio az ujja begyével
megsimogatta a bokáját, azután a lábikráját, azután a combját, s közben ezt suttogta: - Ó,
húgocskám, ó, húgocskám. - Rebecának emberfeletti erőfeszítésébe került, hogy el ne