kacagását, Arcadio egyre csak őt kereste, és meg is találta a füstszagban, amit maga után
hagyott. Röviddel a háború előtt, egy délben, amikor Pilar Ternera a szokásosnál később ment
kisebbik fiáért az iskolába, Arcadio az egyik tanteremben várt rá, ahol délutáni sziesztáját
szokta tölteni, s ahová később a kalodát állíttatta. Mialatt a kisfiú az udvaron játszott, Arcadio
reszkető izgalommal várt a függőágyban, mert tudta, hogy az érkező Pilar Ternerának át kell
mennie a tantermen. Pilar végre megjelent. Arcadio elkapta a csuklóját, és az ágyra akarta
rántani. - Nem tehetem, nem tehetem - mondta Pilar Ternera elborzadva. - Nem is képzeled,
milyen szívesen tennék a kedvedre, de Isten a megmondhatója, hogy nem lehet. - Arcadio
apjától örökölt roppant erejével derékon ragadta, s úgy érezte, hogy az asszony bőrének
érintésétől elsötétül körülötte a terem. - Ne add a szentet - mondta. - Hisz az egész világ tudja,
hogy kurva vagy. - Pilarnak sikerült legyűrnie undorát, amelyet nyomorúságos sorsa miatt
érzett.
- Meglátnak a gyerekek - súgta. - Inkább hagyd ma éjjel nyitva az ajtót.
Arcadio aznap éjjel láztól vacogva várt rá a függőágyban. Álmatlanul feküdt, hallgatta a
soha fel nem virradó hajnal lármás tücskeit és a bölömbikák hangversenyének
megmásíthatatlan műsorát, s mind erősebb lett benne a bizonyosság, hogy rászedték. Egyszer
csak, amikor az izgalom már haraggá romlott benne, nyílt az ajtó. Néhány hónappal később, a
kivégzőosztag előtt, Arcadio újra hallotta a tanteremben botorkáló lépteket, a meglökött
padok nyikorgását, újból érezte a sötétben közeledő test sűrűségét s a levegőhullámokat,
amelyeket a másik szív lökött felé. Kinyújtotta a kezét, és egy másik kézzel találkozott,
amelynek egyik ujján két gyűrü volt, s már-már zátonyra futott a sötétségben. Érezte a
kidudorodó ereket, balsorsa lüktetését s a nedves tenyeret az élet vonalával, amelyet a
hüvelykujj tövében vágott el a halál karma. Ekkor jött rá, hogy a jövevény nem az, akit várt:
nem füstszag, hanem virágillat árad belőle; duzzadó és vaksi melle van, férfi mellbimbókkal,
szemérme kőkemény és gömbölyű, mint a dió, s gyöngédsége csupa zűrzavar, mint a lázba
jött tapasztalatlanság. Szűz volt, s erre a valószínűtlen névre hallgatott: Irgalmas Szent Zsófia.
Pilar Ternera ötven pesót adott neki, élete munkájával összekuporgatott vagyonának felét,
hogy megtegye, amit tett. Arcadio sokszor látta már szülei fűszerüzletében a pult mögött, de
soha nem figyelt fel rá, mert a lánynak megvolt az a ritka jó tulajdonsága, hogy igazában csak
a kellő pillanatban létezett. De attól a naptól fogva úgy befészkelte magát a lány hónaljának
melegébe, akár egy macska. Irgalmas Szent Zsófia minden délután elment az iskolába a
szieszta órájában, szülei beleegyezésével, akiknek Pilar Ternera odaadta megtakarított
pénzének másik felét is. Később, amikor a kormánycsapatok kikergették őket az iskola
épületéből, a fűszerüzlet raktárában szerették egymást, zsírtömbök és kukoricászsákok közt.
Abban az időben, amikor Arcadiót polgári és katonai parancsnokká nevezték ki,
leánygyermekük született.
A rokonok közül csak José Arcadio és Rebeca tudott a dologról, mert velük Arcadio most
bensőséges kapcsolatban állt, inkább cinkosi, mint rokoni alapon. José Arcadiót egészen igába
törte a házasság. Természetfeletti erejét elemésztette Rebeca kemény jelleme, falánk öle,
konok nagyravágyása, s José Arcadio, a nők léhűtő kedvence, tagbaszakadt igavonóvá
változott. Házuk rendes volt és tiszta. Rebeca minden hajnalban kitárt ajtót-ablakot, a sírok
szele bejött az ablakokon, és kiment az udvarra nyíló ajtókon, s a holtak salétromával
fehérítette a falakat, és pácolta a bútorokat. A földevés, a szülők csontjainak kotyogása, a
türelmetlenség, amellyel Rebeca vére Pietro Crespi nyugalmára válaszolt, mind az emlékezet
padlására került. Most egész nap ott hímezgetett az ablaknál, mit sem törődve a háborús
felfordulással, amíg a cserépedények meg nem zörrentek a pohárszékben: akkor felállt, és a
tűzhelyre tette a vacsorát, jóval azelőtt, hogy megjelentek volna az elcsigázott, mocskos
kopók s nyomukban - duplacsövű puskájával - a lábszárvédős, sarkantyús embertorony, aki
néha egy szarvast hozott a vállán, és majdnem mindig egy füzér nyulat vagy vadkacsát. Egy
délután, még uralmának kezdetén, váratlanul betoppant hozzájuk Arcadio. Nem is látták,