Miközben e szavakat mondta, elővett a pruszlikjából egy aranyhalat, és az asztalra tette. -
Azt hiszem, ez elegendő - mondta. Arcadio megállapította, hogy az aranyhal valóban
Aureliano Buendía ezredes munkája. De vásárolhatták a háború előtt is, vagy lophatták is tőle,
így hát semmiképpen nem felelt meg ajánlólevélnek. A küldönc végül kénytelen volt felfedni
egy hadititkot, hogy igazolja a kilétét. Elárulta, hogy Curacaóba szólítja a küldetése: ott kell
sereget toboroznia a karib-tengeri országok száműzöttjeiből, valamint lőszert és fegyvert
szereznie, hogy az év végéri megkísérelhessék a partraszállást. Aureliano Buendía ezredes
bízott a terv sikerében, s ezért nem akart most felesleges áldozatokat hozni. Arcadio azonban
hajthatatlan volt. A küldöncöt bebörtönözte, amíg nem tisztázódik a kiléte, és elhatározta,
hogy élete árán is megvédi a falut.
Nem kellett sokáig várnia. A liberálisok vereségéről egyre biztosabb hírek szállingóztak.
Március végén egy hajnalon, amikor a szokottnál korábban beköszöntött az esőzés, az előző
hetek feszült csendjét harsány trombitaszó törte meg, majd eldördült egy ágyú, és szétlőtte a
templom tornyát. Arcadio ellenállási szándéka csakugyan őrültség volt. Csupán ötven rosszul
felfegyverzett ember állt a rendelkezésére, s fejenként legfeljebb húsz töltényre rúgott a
muníciójuk. De az ötven ember közt ott voltak a régi tanítványok, akik a fellengzős
szónoklatoktól feltüzelve, hajlandók voltak vesztett ügyért is vásárra vinni a bőrüket. A
rohanó csizmák, zagyva parancsok, a földet rengető ágyúzás, a fejvesztett lövöldözés és az
esztelen trombitálás zűrzavarában az állítólagos Stevenson ezredesnek sikerült beszélnie
Arcadióval. - Kíméljen meg attól a szégyentől, hogy női rongyokban, kalodába zárva kelljen
meghalnom - mondta. - Ha kell, legalább katonához illően haljak meg. - A rábeszélés
eredményes volt. Arcadio adatott neki egy puskát, húsz tölténnyel, öt embert állítva mellé, és
rábízta a laktanya védelmét, miközben maga és vezérkara a tűzvonalba indult. A láp felé
vezető útra már nem jutottak ki. A barikádok romokban hevertek, és a védők fedezék nélkül
küzdöttek az utcák közepén, előbb puskával, amíg a készlet tartott, majd pisztollyal az
ellenség puskái ellen, s végül ölre mentek. A teljes vereség előtt botokkal és konyhakésekkel
felfegyverzett asszonyok is az utcára szaladtak. A fejetlenség kellős közepén Arcadio
Amarantába botlott, aki hálóingben és José Arcadio Buendía két ódon pisztolyával a kezében,
eszeveszetten kereste őt. Arcadio átadta a puskáját egy tisztnek, aki elvesztette a magáét a
harcban, és egy mellékutcába futott Amarantával, hogy hazavigye. Ursula a kapuban állt és
várt, rá sem hederítve a süvítő golyókra, amelyek a szomszéd ház homlokzatán is lyukat
ütöttek. Az eső alábbhagyott, de az út síkos volt, és ragadt, mint a kenőszappan, s a
sötétségben lépésről lépésre kellett botorkálni. Arcadio átadta Amarantát Ursulának, és
megpróbálta felvenni a harcot két katonával, aki vaktában lövöldözött a sarokról. A régi
pisztolyok, amelyek sok éven át egy ruhásszekrény mélyén hevertek, nem akartak elsülni.
Ursula a testével fedezte Arcadiót, úgy igyekezett bevonszolni a házba.
- Gyere már, az Istenért! - kiáltotta. - Elég az őrültségből! - A katonák célba vették őket.
- Asszonyság, eressze el azt az embert - kiáltotta az egyik -, vagy nem állok jót magamért!
Arcadio belökte Ursulát a házba, és megadta magát. Nemsokára a lövöldözés is elnémult,
és megkondultak a harangok. Az ellenállás felszámolása félóráig sem tartott. Arcadio egyetlen
embere sem élte túl a rohamot, de háromszáz katonát maguk elé küldtek a halálba. A
kaszárnya volt az ellenállás utolsó fészke. A roham előtt az állítólagos Gregorio Stevenson
ezredes kiszabadította a foglyokat, és mindenkit az utcára küldött verekedni. Rendkívüli
fürgesége és a húsz telitalálat, amelyet különböző ablakokból ért el a húsz töltényével, azt a
látszatot keltették, hogy a kaszárnyát erős őrség védi, így hát a támadók ágyúval lőtték szét.
Az akciót irányító kapitány aztán elámult, amikor meglátta a puszta romokat s közöttük
egyetlenegy embert, alsónadrágban, holtan, töltetlen puskával, amelyet tőből kiszakadt karja
még egyre szorongatott. Fejét hullámos női fürtök borították, amelyeket díszfésűvel tűzött
kontyba a tarkóján, s nyakában egy aranyhal lógott. A kapitány meghempergette a csizmája
orrával, hogy az arcát is láthassa, és sóbálvánnyá dermedt. - Mi a fene! - kiáltott fel. Más