Igyekezett mindig a szép Remedios mellett maradni. Amikor unokaöccse egy nap
megkérdezte, hogy meddig lesz még a kezén a fekete kötés, Amarantának szégyenében és
haragjában lángba borult az arca, mert a kérdést a szüzességére tett célzásnak fogta fel.
Aureliano José hazatérésekor Amaranta elreteszelte a hálószobája ajtaját, de azután hosszú
éjszakákon át olyan szelíd horkolás hallatszott a szomszéd szobából, hogy felhagyott az
óvatossággal. Egy hajnalon, csaknem két hónappal a fiú megjövetele után, arra riadt fel, hogy
Aureliano José besurran hozzá a hálószobába. S ekkor, ahelyett hogy kiugrott volna az
ágyából, ahelyett hogy kiabálni kezdett volna, mint ahogy elképzelte, valami boldog
megkönnyebbülés töltötte el. Aureliano José becsúszott hozzá a szúnyogháló alá ugyanúgy,
mint kisfiú korában, ugyanúgy, mint mindig, s amikor tapasztalta, hogy a fiú anyaszült
meztelen, Amarantát kiverte a jeges veríték, és vacogni kezdett a foga. - Eredj innét - suttogta,
fuldokolva a megismerés vágyától. - Eredj, vagy kiáltok. - De Aureliano José most már tudta,
hogy mit kell tennie, mert most már nem az a kisfiú volt, aki félt a sötétben, hanem durva
kaszárnyatöltelék. Azon az éjszakán újból elkezdődtek a hajnalig tartó makacs, eredménytelen
viaskodások. - A nagynénéd vagyok - lihegte kimerülten Amaranta. - Majdnem az anyád, és
nemcsak a koromnál fogva: épp hogy nem szoptattalak. - Aureliano José reggel felé
visszaosont a szobájába, de másnap virradatkor újra megjelent, egyre jobban feltüzelve attól,
hogy Amaranta nem reteszeli el az ajtaját. Messze földön sem csökkent a vágya egy pillanatra
sem: Amaranta várta a legyőzött falvak sötét hálószobáiban, kivált a leghitványabbakban,
Amaranta öltött testet a sebesültek pólyáinak alvadt vérszagában, az életveszélyes pillanatok
rettegésében - mindig és mindenütt Amaranta. Elmenekült tőle, így akarta kiirtani az emlékét:
nemcsak a távolsággal, hanem azzal a bódult nekidühödéssel is, amelyet bajtársai
vakmerőségnek tekintettek, de minél mélyebbre taposta bele Amaranta arcát a háború
trágyadombjába, a háború annál inkább hasonlított Amarantához. Így szenvedte el a
száműzetést, s kereste az alkalmat, hogy a saját halálával Amarantát is megölje, míg egyszer
meg nem hallotta a régi mesét, hogy valaki feleségül vette a nagynénjét, aki egyúttal az
unokanővére is volt, s gyermekük ily módon a saját nagyapja lett.
- Hát az ember feleségül veheti a nagynénjét? - kérdezte elhűlve.
- De még mennyire, hogy elveheti - felelte egy katona -, hisz azért harcolunk a papok ellen,
hogy még a saját anyánkat is feleségül vehessük.
Két hét múlva megszökött. Amarantát hervadtabbnak találta, mint ahogy az emlékezetében
élt, mélabúsabbnak és szemérmesebbnek - voltaképp már a túlérettség foka körül vitorlázott,
de a hálószoba sötétjében forróbb volt, mint valaha, s kihívóbb a vad ellenállásban. - Te
szörnyeteg - mondta Amaranta, sarkában Aureliano José kopóival. - Nem szabad így bánni
egy szegény nagynénivel, hacsak a pápa meg nem engedi. - Aureliano José megígérte, hogy
Rómába is elmegy, hogy térden csúszik végig Európán, és megcsókolja őszentsége saruját,
csak bocsássa már le Amaranta a felvonóhidat. - Nemcsak az a baj - húzódott el Amaranta. - Disznófarka lenne a gyerekeinknek.
Aureliano José süket volt minden érvelésre. - Azt se bánom, ha akkora farkuk lesz, mint egy armadillónak - mondta könyörögve.
Egy hajnalon, amikor a visszafojtott férfiasság elviselhetetlen fájdalma felülkerekedett
rajta, elment Catarino kocsmájába. Talált egy lógó mellű nőt, aki szelíd volt, keveset kért, és
egy időre lecsillapította az ágyékát. Amarantával szemben a semmibevevés módszeréhez
folyamodott. Hiába látta a tornácon, kézi forgattyús varrógépére hajolva, amelyet bámulatos
ügyességgel kezelt, szóra sem méltatta. Amarantának nagy kő esett le a szívéről, s maga sem
értette, hogy miért támad fel benne Gerineldo Márquez ezredes emléke, miért sóvárogja
vissza a délutáni dámacsatákat, és miért vágyik rá a hálószobában is. Aureliano José nem is
sejtette, hogy mekkora terepet veszített, amikor egy éjszaka már nem bírta tovább a közöny
komédiáját, és újra bement Amaranta szobájába. Amaranta kérlelhetetlenül és
félreérthetetlenül kiadta az útját, és örökre elreteszelte a hálószoba ajtaját.