forradások. Tétlenül lődörgött, biliárdozni járt, alkalmi nőkkel enyhítette magányát, és sorra
megdézsmálta Ursula eldugott és elfelejtett pénztartalékait. Végül már csak átöltözni járt
haza. - Mind egyformák - siránkozott Ursula. - Kicsi korukban kezesek, szófogadók,
illedelmesek, s olyan ártatlan a képük, mintha a légynek se tudnának ártani, de mihelyt
kiserken a bajszuk, a kárhozatba rohannak. - Arcadióval ellentétben, aki előtt valódi
származása mindvégig titokban maradt, Aureliano José megtudta, hogy Pilar Ternera az
anyja, s Pilar neki is felakasztott egy függőágyat, hogy nála töltse a sziesztáját. Nem annyira
anya és fia voltak, mint inkább cinkosok a magányban. Pilar Ternerából már nyomtalanul
elszállt a remény. Nevetése orgonazengésű lett, mellét elnyűtte az alkalmi simogatások
fásultsága, hasa és combja áldozatul esett a közhasználatú nők elkerülhetetlen sorsának, de
szíve keserűség nélkül öregedett. Kövéren és cserfesen, mint egy jobb napokat látott,
méltóságteljes matróna, leszámolt a kártya meddő illúziójával, és a mások szerelmében találta
meg a vigasz révét. A környékbeli lányok nála fogadták alkalmi szeretőiket, ugyanott, ahol
Aureliano José délutánonként sziesztázni szokott. - Ideadod a szobád, Pilar - mondták
egyszerűen, amikor már bent is voltak. - Persze - mondta Pilar. S ha más is ott volt,
megmagyarázta neki:
- Boldog vagyok, ha tudom, hogy mások boldogok az ágyamban.
Soha nem kért pénzt a szobáért. Soha nem utasíotta vissza a szívességkérőket, mint ahogy
nem utasította vissza a számtalan férfit sem, akik még nőiessége alkonyán is felkeresték, és se
pénzt, se szerelmet nem adtak, legfeljebb néha egy kis élvezetet. A lánya, akiben a vér nem
vált vízzé, eltűnt az élet kanyargós ösvényein, mihelyt felcseperedett. Két fia közül, akiket
sikerült felnevelnie, az egyik Aureliano Buendía ezredes hadseregében esett el; a másik
tizennégy éves korában megsebesült, és fogdába került egy lápvidéki faluban, amikor el akart
lopni egy csirkeketrecet. Az a magas, barna férfi, akit a treff király fél évszázadon át ígért
neki, tulajdonképpen Aureliano José volt, s mint mindazok, akiket a kártya küldött hozzá, már
magán hordta a halál bélyegét, amikor eljutott a szívéhez. A kártya világosan megmutatta. - Ne menj el ma este - mondta neki. - Maradj itt éjszakára, Carmelita Montiel már
belefáradt a sok könyörgésbe, hogy eresszem be hozzád.
Aureliano José nem érezte meg az ajánlatban rejlő könyörgést. - Mondd meg neki, hogy éjfélkor legyen itt.
A színházba ment, ahol egy spanyol társulat a Róka tőré - t készült bemutatni, amely
valójában Zorrilla Gótok tőre című darabja volt, de Aquiles Ricardo kapitány parancsára
megváltoztatták a címét, mert a liberálisok gótoknak csúfolták a konzervatívokat. Aureliano
José csak a pénztár előtt vette észre, hogy Aquiles Ricardo kapitány és két katonája puskával
a vállán megmotozza a közönséget. - Lassan a testtel, kapitány - figyelmeztette Aureliano
José. - Még várni kell, hogy megszülessen, aki egyszer rám teheti a kezét. - A kapitány erőnek
erejével meg akarta motozni, s Aureliano José, akinél nem volt fegyver, futásnak eredt. A
katonák a parancs ellenére sem lőttek utána. - Hiszen Buendía - mondta az egyik. A kapitány
féktelen dühvel kitépte kezéből a puskát, az utca közepére futott, és célzott. - Gazfickók - csak ennyit tudott kiáltani. - Kár, hogy nem Aureliano Buendía ezredes az.
Carmelita Montiel - húszéves szűzlány - éppen kilépett a narancsvirággal illatosított
fürdőből, és rozmaringlevelekkel szórta be Pilar Ternera ágyát, amikor eldördült a lövés.
Aureliano Joséra az a sors várt volna, hogy vele ismerje meg mindazt a boldogságot, amit
Amaranta megtagadott tőle, hét gyermeket nemzzen vele, s öreg korában az ő karjaiban adja
ki a lelkét, de a puskagolyót, amely a lapockáján érte, és szétroncsolta a mellét, a kártya
félreértése őrá irányította. Aznap éjjel valójában Aquiles Ricardo kapitánynak kellett
meghalnia, és négy órával Aureliano José előtt csakugyan meg is halt. Abban a pillanatban,
amikor elsütötte a puskát, leterítette két egyidejű lövés, amelynek az eredete örökre ismeretlen
maradt, s száz torok kiáltása verte fel az éjszakát: - Éljen a liberális párt! Éljen Aureliano Buendía ezredes!