A reguláris hadseregnek védőőrséget kellett állítania a háza köré. Az emberek kifütyülték,
kiköptek előtte - azzal vádolták, hogy csak azért élesztette fel a háborút, mert nagyobb árat
akar kapni érte. Lázban didergett, kilelte a hideg, hónalja ismét feldagadt a kelésektől. Ursula
már fél évvel korábban, amikor emlegetni kezdték a fegyverszünetet, kinyitotta és felsöpörte a
hitvesi szobát, és mirrhát égetett a sarkaiban, mert úgy képzelte, hogy a fia majd hajlandó lesz
szép lassan megöregedni Remedios penészlepte babái között. De Aureliano Buendía ezredes
az elmúlt két évben minden adót megfizetett már az életnek, többek között az öregség adóját
is. Elhaladva az ötvösműhely előtt, amelyet Ursula különös gonddal rakott rendbe, észre sem
vette, hogy a kulcsok benne vannak a lakatban. Nem vette észre azokat az apró és elszomorító
harapásokat sem, amelyeket az idő foga ejtett a házon, s amelyek ily hosszú távollét után
bárkit lesújtottak volna, ha elevenen élnek benne az emlékek. Nem fájtak neki a hulló
vakolatú, foltos falak, a szürkés pókhálóval beszőtt sarkok, a porlepte begóniák, a szúette
gerendák, a penészes ajtófélfák és azok az alattomos kelepcék sem, amelyeket a múlt
visszhangja állított az útjába. Kiült a tornácra, köpenyébe burkolózott, és le sem húzta a
csizmáját, mintha csak arra várna, hogy kitisztuljon az ég: egész délután ott ült, és a
begóniákra zúduló esőbe bámult. Ursula ekkor ébredt rá, hogy nem marad sokáig velük. „Ha
nem a háború - gondolta -, hát akkor csakis a halál.” Olyan biztosan és határozottan támadt ez
a megérzése, hogy felismerte benne a jóslatot.
Aznap este vacsoránál a Második Aurelianónak vélt ikertestvér jobb kézzel tördelt a
kenyérből, és bal kézzel kanalazta a levest. A Második José Arcadiónak vélt testvér viszont
bal kézzel tördelt a kenyérből, és jobb kézzel kanalazta a levest. Olyan pontosan össze voltak
hangolva a mozdulataik, mintha nem is két testvér ülne szemben egymással, csak egy, a tükör
előtt. A mutatványt akkor találták ki, amikor rájöttek, hogy teljesen egyformák, s ezúttal a
jövevény tiszteletére adták elő. De Aureliano Buendía ezredes észre sem vette. Olyan
közönyös volt minden iránt, hogy még a szép Remedioson sem akadt meg a szeme, mikor
meztelenül vonult át előtte a hálószobájába. Csak Ursula merte megzavarni a töprengésében.
- Ha megint el kell menned - mondta a vacsora közepére érve -, próbálj legalább az
emlékezetedbe vésni minket, ahogyan ma este itt ülünk.
Aureliano Buendía ezredes ebből jött rá, és el sem ámult rajta, hogy Ursula az egyetlen
ember, aki belelát a nyomorúságába, s hosszú évek óta most először mert az anyja arcába
nézni: a bőre összeaszalódott, fogai elszuvasodtak, haja elvesztette fényét és színét, tekintete
el-elrévedezett. Összehasonlította legrégebbi emlékképével, mikor azon a délutánon
megérezte, hogy a forró húsleveses fazék le fog esni az asztalról, s a képet most darabokban
találta. Egy pillanat alatt felfedezte mindazt a szarkalábat, ráncot, zúzódást, üszköt és
forradást, amit több mint fél évszázad mindennapjai hagytak az anyján, és megállapította
magában, hogy e pusztulás láttán még csak szánalmat sem érez. Minden erejét összeszedte,
hogy megkeresse szívében azt a zugot, ahol az érzelmei elrothadtak, de nem talált rá.
Régebben legalább valami homályos szégyenérzet töltötte el, ha megérezte a bőrén Ursula
illatát, és azt is többször tapasztalta, hogy Ursula gondolatai beleszűrődnek a saját
gondolataiba. De a háború mindezt kiirtotta. Még Remedios is, a felesége, csak elmosódott
kép volt valakiről: talán a lánya lehetett. A számtalan nő, akivel a szerelem sivatagában
találkozott, s aki a partvidék egyik végétől a másikig széthordta a magját, semmi nyomot nem
hagyott az érzelmeiben. Legtöbbjük sötétben jött a szobájába, és virradat előtt el is távozott:
nappalra már nem maradt belőlük egyéb, mint egy kis csömör a test emlékezetében. Csak
egyetlen érzést nem kezdett ki sem az idő, sem a háború: amit a bátyja, José Arcadio iránt
érzett még kisfiú korukban, de ezt sem a szeretet, hanem a cinkosság táplálta. - Ne haragudjon - mentegetőzött válaszul Ursula kérésére. - Ez a háború mindent lezárt.
A következő napokat azzal töltötte, hogy minden nyomot eltüntessen maga után a
világban. Az ötvösműhelyt egészen lecsupaszította, csak a nem személyes tárgyakat hagyta
meg: ruháit a tisztiszolgáknak ajándékozta, fegyvereit pedig elásta a kertben, éppoly