Gabriel García Márquez - Száz év magány

Úgy is lett. Ursula leszedette a nagy mészgalacsinokhoz ragadt bankjegyeket, és újból
kimeszeltette a házat. - Istenem - fohászkodott. - Add, hogy megint olyan szegények legyünk,
mint amikor a falut alapítottuk, nehogy aztán a túlvilágon kelljen megfizetnünk ezért a
tékozlásért. - Fohásza fordítva teljesült. Az egyik kőműves a pénz eltávolítása közben
véletlenül feldöntött egy hatalmas gipsz Szent József-szobrot, amit a háború utolsó éveiben
hagyott náluk valaki, s az üreges szobor darabokra tört. Színültig tele volt aranyakkal. Senki
sem emlékezett rá, hogyan került oda az életnagyságú szent. - Három ember hozta - mesélte
Amaranta. - Kérték, hadd maradjon itt, amíg eláll az eső, én azt mondtam, tegyék oda a
sarokba, ahol senkinek nem lesz az útjában, oda is tették nagy óvatosan, és azóta ott állt, mert
soha nem jöttek érte. - Ursula az utóbbi időben gyertyákat állított elé, és gyakran letérdepelt
előtte, mit sem sejtve, hogy nem egy szenthez, hanem körülbelül két mázsa aranyhoz
imádkozik. Akaratlan pogányságának utólagos felismerése csak növelte a kétségbeesését.
Leköpte a bámulatos pénzrakást, betöltötte három vitorlavászon zsákba, s elásta egy
rejtekhelyre abban a reményben, hogy a három ismeretlen előbb-utóbb érte jön. Jóval később,
a végelgyengülés nehéz éveiben Ursula néha beleszólt a sok-sok utazó beszélgetéseibe, akik
ez idő tájt megfordultak a házban, és arról faggatta őket, hogy a háború alatt nem hagytak-e
náluk megőrzésre egy gipsz Szent József-szobrot, amíg eláll az eső.
Ezek a dolgok, amelyek annyira megbotránkoztatták Ursulát, akkoriban mindennaposak
voltak. Macondo megfeneklett a csodával határos jólétben. Az alapítók vályog- és
bambuszkunyhóit faredőnyös, cementpadlós téglaépületek váltották fel, amelyekben
könnyebben el lehetett viselni a délután kétórai fullasztó hőséget. José Arcadio Buendía
hajdani falujából csak a poros mandulafák maradtak meg, mert úgy volt megírva, hogy a
legmostohább körülményeket is átvészeljék, s az áttetsző vizű folyó, amelynek őskori köveit
Második José Arcadio zúzta porrá megvadult baltacsapásokkal, amikor nekifogott, hogy
megtisztítsa a medret a hajózás számára. Eszelős álom volt, dédapja álmaihoz is alig fogható,
mivel a köves folyóágy és a gyakori vízesések mindenfajta hajózást lehetetlenné tettek
Macondo és a tenger közt. De Második José Arcadio megmakacsolta magát a vakmerőség
hirtelen rohamában. Mindaddig semmi jelét nem mutatta a képzelőerőnek. Petra Cotesszel
való futó kalandján kívül nem volt dolga nővel. Ursula a családi krónika legfakóbb
szereplőjének tartotta, aki még a kakasviadalokon sem tud kitűnni a többi szurkoló közül, míg
aztán egyszer Aureliano Buendía ezredes szóba nem hozta a spanyol gályát, amely szárazon
rekedt a tengertől tizenkét kilométerre, s amelynek megszenesedett bordázatát a háború alatt
maga is látta. A történet, amelyet annyi éven át annyian mesének hittek, valóságos
kinyilatkoztatás volt Második José Arcadiónak. Elárverezte a kakasait, embereket toborzott,
felszerelést vásárolt, és hozzálátott a hatalmas vállalkozáshoz: követ tört, csatornát vájt,
szirteket zúzott szét, és vízeséseket simított el. - Ezt már fejből tudom - kiabálta Ursula. -
Mintha körben járna az idő, és visszatértünk volna a legelejéhez. - Amikor a folyó Második
José Arcadio szerint hajózhatóvá vált, részletesen előadta terveit a fivérének, és megkapta tőle
a vállalkozáshoz szükséges összeget. Hosszú időre eltűnt. Már azt mondogatták, hogy a hajó
megvételének terve csak ügyes fogás volt, amellyel kicsalta a fivére pénzét, amikor elterjedt a
hír, hogy egy különös hajó közeledik a folyón. Macondo népe, amely már nem emlékezett
José Arcadio Buendía mesés vállalkozásaira, összefutott a parton, és a hitetlenségtől kimeredt
szemmel bámulta, amint befut a faluba az első és utolsó hajó. Közönséges tutaj volt
szálfákból, és húsz ember vontatta vastag kötelekkel, a két parton haladva. Második José
Arcadio büszkén csillogó szemmel a hajó orrából irányította a költséges műveletet. Vele
együtt egy csapat tündöklő matróna is partra szállt; látványos napernyőkkel óvták magukat a
perzselő naptól, bájos selyemkendő volt a vállukon, pirosító az arcukon, élő virágok a
hajukban, aranykígyók a karjukon és gyémántok a fogukban. Több vízi járművet Második
José Arcadio nem is tudott felvontatni Macondóig a szálfatutajon kívül, azt is csak
egyetlenegyszer, de vállalkozása kudarcát sohasem ismerte be, sőt a hősies akarat