Fernanda beleegyezésével még azután is vele élt, hogy gyerekei születtek. A nagy erejű
férfinak, aki őseitől örökölte hatalmas termetét, de életörömével és ellenállhatatlan varázsával
még felülmúlta őket, alig jutott ideje az állatok gondozására. De elég volt kivinnie Petra
Cotest a jószághoz, és végiglovagoltatnia a földeken, s minden állat, amely Második
Aureliano billogát viselte, máris elkapta a gyógyíthatatlan szaporodási járványt.
Mint minden jót, amiben hosszú életük folyamán részük volt, a roppant vagyont is a
véletlennek köszönhették. Petra Cotes a háború végéig a tombolából élt, Második Aureliano
pedig úgy segített magán, hogy időnként megdézsmálta Ursula perselyét. Léha pár voltak, s
csak az érdekelte őket, hogy minden éjjel, még a tiltott napokon is összefeküdjenek, és
hajnalig hancúrozzanak az ágyban. - Ez a nő lett a veszted - szapulta Ursula a dédunokáját,
amikor úgy tántorgott haza, mint az alvajáró. - Annyira megbabonázott, hogy maholnap
görcsbe rándít a kólika, mert varangyos béka lesz a hasadban. - Második José Arcadio, aki
csak nagy sokára fedezte fel, hogy kiszorították a helyéből, nem értette a fivére szenvedélyét.
Úgy emlékezett Petra Cotesre, hogy nagyon is középszerű nő volt, meglehetősen lusta az
ágyban, híján minden szerelmi tehetségnek. De Második Aureliano, aki süket maradt Ursula
siránkozására és a testvére csúfolódására, csak azon törte a fejét, hogyan találhatna valami
foglalkozást, ami lehetővé tenné, hogy kitartsa Petra Cotest egy házban, és ott haljon meg
vele, fölötte, alatta, egy önfeledt, lázas éjszakán. Amikor Aureliano Buendía ezredes, engedve
az öregkori békés örömök csábításának, újra kinyitotta az ötvösműhelyt, Második Aureliano
arra gondolt, hogy jó üzlet lenne aranyhalakat gyártani. Hosszú órákat töltött a fülledt kis
helyiségben, és nézte, ahogy a kemény fémlemezek, amelyeket az ezredes a kiábrándultság
elmondhatatlan türelmével kalapálgat, lassacskán aranypikkelyekké változnak. De olyan
fárasztónak találta a mesterséget, és Petra Cotes emléke olyan makacsul kínozta, hogy három
hét múlva kereket oldott. Petra Cotesnek ebben az időben támadt az az ötlete, hogy nyulakat
sorsol ki a tombolán. A nyulak olyan gyorsan szaporodtak és nőttek, hogy alig győzte árulni a
tombolajegyeket. Második Aurelianónak kezdetben nem szúrt szemet ez az ijesztő arányú
szaporodás. De egy éjjel, amikor a faluban már senki sem akart hallani a nyúltomboláról,
valami nagy lármát hallott az udvar kőfala felől. - Ne ijedj meg - mondta Petra Cotes. - A
nyulak azok. - A hemzsegő állatok zajától egész éjjel nem bírtak aludni. Második Aureliano
virradat felé kinyitotta az ajtót, és a hajnali ragyogásban feltárult előtte a kék nyulakkal
kikövezett udvar. Petra Cotes, aki majd meghalt nevettében, nem állta meg tréfa nélkül.
- Ez a ma éjjeli termés - mondta.
- Szörnyű! - mondta Második Aureliano. - Miért nem próbálod meg tehenekkel?
Hogy az udvar mégiscsak tágasabb legyen, Petra Cotes néhány nappal később elcserélte a
nyulakat egy tehénért, amely két hónap múlva hármas ikerborjakat ellett. Így kezdődött.
Második Aureliano máról holnapra földek és nyájak tulajdonosa lett, s alig győzte kibővíteni
a roskadásig tömött ólakat és istállókat. Úgy tombolt a jólét, hogy maga is csak nevetni tudott
rajta, és mindenféle szertelenségekben kellett levezetnie a jókedvét. - Félre az útból, tehenek,
rövid az élet - kiabálta. Ursula azon töprengett, vajon milyen lében mártózhatott meg, vajon
nem lett-e belőle rabló, marhatolvaj, és valahányszor azt látta, hogy Második Aureliano
pezsgőt bont pusztán azért, mert jólesik a fejére eresztenie a habját, hangos kiáltásokkal
szidalmazta a pocsékolásért. Addig zaklatta, míg egy reggel Második Aureliano kirobbanó
jókedvében fogott egy láda pénzt, egy doboz csirizt meg egy ecsetet, és torkaszakadtából
fújva Francisco, az Ember régi nótáit, kívül-belül, alul és felül kitapétázta a házat egypesós
bankókkal. A régi hajlék, amelyet még a gépzongora meghozatala idején fehérre festettek,
most olyan kétes külsőt öltött, mint egy bazár. A család felhördülése, Ursula szörnyülködése s
a tékozlás megdicsőülésének látványára odasereglett tömeg éljenzése közepette Második
Aureliano végül is mindent kitapétázott a homlokzattól a konyháig s a hálószobáktól az
árnyékszékekig, és a megmaradt bankókat az udvarra szórta. - No - mondta - , most aztán remélem, többé senki se fog pénzről beszélni ebben a házban.