(^898) TÍZ MAI SKANDINÁV KÖLTÖ
ül mint fogoly madár az érdekfelek hálójában
retteg hogy torzszülött pedig ő csak megszületettde benne munkálkodik ami működni nem bír
valami más akarna lenni vagy semmi éppszürke kő része a gyűlölség falánakde mint boldog hangavirág érti a kövek bölcsességét is
tudja hogy mindenen úr a mulasztás ködlő eső
melegszik élvezkedve hamvadó máglyák parazsánálkételkedik azt mondja lesz ez még megint
és buzgólkodik nehogy mégegyszer úgy legyenmajd fölverekszi magát a magasba
ahol az emberség bosszús villámmal veretik(XXIX) kint az óceánon messze ott ring a Gorgó-fő
kígyói szürkék az árbockosár tele gyásszalemlékezz ismerd fel testvéred vérét
tépett ruháját asszonyok könnye közttépett szemét a halál koldustenyerén
ismerd fel és tudd és várda szabadulás szárnycsapását fejünk felett
a megalázottság végét és életünkét —ó gyűlölség forgószele ki szívünkből felszállsz
döfd át élettel testünket vére hulljonröpítsd trófeáid minket a nap felé
taszíts vad sasokat a habtarajzásbamert szívünk mélyén — ott ring a Gorgó-fő
kígyói szürkék és cseppkő a könnyeECCE HOMOMint egy gyerek, kit az örökkévalóság siralma szült,
majd mint egy pók, egy ismeretlen kézre szőve szálát —
az egész, üres öntőformát befutja a szem,,
a nyáktól, az elhagyott szószéktől lefelé,
megpillantja a szív kihunyt tüzű csatáit,
az érzékszervek hamvát és hiányát,
hány bukást okozták ők is,
majd a kongó éhségraktárak zendüléseit,,