messzire kieveztek, Augie lerakta a lapátot, és megfogta a
horgászbotot. Pecázott már gyermekkorában, de most
ügyetlennek, bizonytalannak érezte magát. Kicsit vacakolt az
orsóval, majd hirtelen a keze visszaemlékezett a megfelelő
mozdulatokra. Az első dobása nem sikerült túl jól, de a második
messzebb ment, és halk loccsanással ért vizet. Lassan csévélte
fel, csak annyira, hogy a csali táncoljon a zsinór végén. Iris
figyelmesen szemlélte, mit csinál. Miután feltekerte a damilt,
Augie ismét bedobta a horgot, majd átnyújtotta a botot a
kislánynak. Ő habozás nélkül elvette, és tekerni kezdte.
Felváltva kezelték a horgászbotot: Augie bedobta a horgokat,
Iris kihúzta – de nem kellett sokáig várakozniuk. Valami
megrántotta a zsinórt, a bot vége a víz felé hajlott, először
finoman, aztán határozott ívben. Iris szeme kikerekedett, a
szorítása felerősödött. Augustine-ra nézett útmutatásért.
– Fogd szorosan, és tekerd tovább! Úgy tűnik, szép példány
akadt horogra.
A hal annál élénkebben küzdött, minél közelebb húzták a kis
csónakhoz. Augie először úgy gondolta, át kéne vennie a botot,
de Iris ügyes volt. A hal hamarosan ott vergődött a csónak
oldala mellett, fehér tajtékot verve. Augie elővette a hálót, és
kiemelte; arra tippelt, hogy egy kétkilós tavi szaibling lehet, Iris
karjánál is hosszabb, és kétszer olyan vaskos. A hal lepottyant a
csónak fenekére, kimerülten, de készen rá, hogy visszaugorjon
a vízbe. Augustine elővette a kését, és már majdnem beledöfte a
hal fejébe, hogy elvágja a gerinchúrját, ám ekkor megállt, Irisra
nézett, mert eszébe jutott a farkas iránti gyengédsége a hangár
mellett.
blacktrush
(BlackTrush)
#1