Lily Brooks-Dalton - Az ejfeli egbolt

látott a part mellett inni. Szemébe húzta a széles karimájú
szalmakalapot, amelyet a konyhasátorban talált, és
lehunyorgott a vízre. A nyolc állat bozontos téli bundájába
szinte teljesen beleveszett a kilencedik, egy apró borjú. Augie
Iris felé fordult, de a lány széke üres volt, ő maga pedig eltűnt.
Talán aludt. Augie a szék karfájára támaszkodva
feltápászkodott, és lement a vízpartra.
A pézsmatulkok továbbra is a vízbe süllyesztették orrukat.
Augie látta, hogy a kis borjú türelmetlenkedni kezd, a puha
földet kapálja, szomjas anyja farát böködi a fejével.
–  Umingmak – dünnyögte a férfi halkan. Az inuitok így
mondták a pézsmatulkot; azt nem tudta, hogy ezt mikor tanulta
meg, vagy honnan jutott eszébe. A szakállasok.
Az arcához emelte a kezét, kitapogatta a bozontos szálakat az
állán meg a nyakán, a hosszú, selymesebbeket a fején – a haja
még mindig sűrű volt. Elmosolyodott, majd megérintette a szája
sarkát is az ujjaival, csupán hogy meggyőződjön arról,
csakugyan így kell-e.