Lily Brooks-Dalton - Az ejfeli egbolt

végül arra jutott, minden készen áll. Akkor lecsúsztatta a
vizorját.
– Indulunk – jelentette be. Megnyomott egy gombot, és Sully
érezte, hogy a Szojuz finoman kicsusszan a dokkolóállomásból;
az egyik út véget ér, és megkezdődik egy másik. Tal begyújtotta
a hajtóművet egy rövid időre, hogy odébb menjenek az
űrállomástól, és párhuzamos pályára álljanak. Utána egy
hosszabb sorozatot indított meg, amellyel megkerülhették a
bolygót, egyre lejjebb és lejjebb ereszkedve, hogy végül lapos
szögben lépjenek be a légkörbe. Minden lassabban haladt, mint
ahogy Sully emlékezett rá, és folyamatosan kifelé kellett néznie
a kis ablakon, hogy ellenőrizze, tényleg mozognak. Tal végül
leválasztotta a keringési modult meg a paneleket a Szojuzról.
Bentről is érezték, ahogy a csavarok lerobbannak felettük és
alattuk, elengedik a Szojuz testét. Pár perccel később beértek a
légkör sűrűbb rétegeibe. Az ablakokat olvadt plazmafolyam
borította kívülről, a hő besötétítette az üvegeket. A gravitáció
elkapta őket, eleinte lassan, majd egyre nagyobb erővel,
miközben a légkörben száguldottak. Sullyt aggodalom fogta el,
hogy nem jutnak le élve – hogy a Szojuz túl sokáig várakozott
használaton kívül, hogy a hőpajzs meghibásodott, hogy az
ejtőernyő nem fog kinyílni. Annyira akarta, annyira szerette
volna látni, hogy mi következik. Gondolkodás nélkül kinyúlt, és
megfogta Harper karját. Tal arra koncentrált, hogy irányban
tartsa a leszállóegységet, de Harper őt nézte. Feltolta a vizorját,
és Sullyéra tette kesztyűs kezét.
– Jól vagy? – kérdezte. Az első ejtőernyő kinyílt, a kis modul
vadul himbálózni kezdett a rántástól. Az űr némasága után