Lily Brooks-Dalton - Az ejfeli egbolt

teljes legénység felé forduljon. Mit is mondott? Sully
megpróbálta felidézni. Voltak nála jegyzetlapocskák, erre
emlékezett, és a medence melletti könnyed csevegés ellenére
idegesnek tűnt.
– Megtiszteltetés, hogy önökkel szolgálhatok – jelentette ki –,
amikor kilépünk az ismeretlenbe mint egy csapat, egy faj és
mint egyének.
Az Aetherön még a kommunikációs csend alatt is Harper volt
a biztos talaj, a horgony, amitől a legénység egy kicsit közelebb
érezte magát a Földhöz. Devitől előadásokat kért a hajó
gépezeteiről; a létfenntartó rendszerekről, a sugárzáspajzsokról
és a Kis Föld centrifugális gravitációjáról kérdezgette, hogy
visszaterelje a jelenbe. Tallal videójátékokat játszott, és
diplomatikusan meghallgatta a tanácsait, úgy téve, mintha
éppen olyan komolyan venné a játékokat, mint a férfi. Még
Ivanov is kulturálttá vált, amikor Harper besétált a
laboratóriumába, megmutogatta neki a munkáját, és csak
enyhén leereszkedő hangnemben magyarázott neki. A kapitány
régi barátsága Thebesszel még jobban elmélyült; Sully látta,
hogy erőt merít az idősebb férfi sztoikus nyugalmából, a saját
testébe csatornázza, majd a legénységére árasztja. Ők ketten
már korábban is jártak együtt az űrben, nem is egyszer, és
mindig túlélték. Egyesített erővel segítettek a többieknek
megőrizni a józan eszüket.
Sullyval Harper a szondákat hallgatta a kommunikációs
fülkében, vagy kártyázott, vagy vázlatokat készített az arcáról,
miközben a nő a jupiteri adatokat böngészte. Vele nem volt
olyan nehéz dolga; Sully örült a társaságának. Előre várta.