megfigyeléssel tette ezt kézzelfoghatóvá. Secrist úgy gondolta, hogy
a középszerhez való visszatérés a versenyt hajtó erők időbeli
elhasználódásából, rozsdásodásából fakad; a verseny 1916-ban
némely üzletet felemelt a csúcsra, ám azok az üzletek 1922-re már
csak kevéssel voltak az átlag felett. De mi van, ha azokat az
üzleteket szemeljük ki, amelyek 1922-ben kerültek fel a csúcsra?
Ezek az üzletek, akárcsak Galton vizsgálatában, alighanem
szerencsések és jók is egyszerre. Ha most visszaállítod a naptárt
1916-ra, akkor akármilyen jól lehettek vezetve már eleve is,
szerencse dolgában alighanem egészen máshogy álltak. Ezek az
üzletek 1916-ban általában közelebb lehettek a középszerhez, mint
1922-ben. Ha tehát az átlaghoz való visszatérés a versengésből
fakad mint természetes következmény, ahogyan Secrist gondolta,
akkor ennek az erőnek az időben visszafelé éppúgy hatnia kellett
volna, mint előrefelé.
Hotelling áttekintése udvarias volt, de határozott, és sokkal
inkább szomorú, mint támadó hangú; igyekezett a lehető
legkíméletesebb módon a tudomására hozni egy kitűnő
kollégájának, hogy tíz évet elvesztegetett az életéből. De Secrist
nem vette a célzást. A JASA ez utáni számában megjelentetett
levélben vitába szállt Hotellinggel: felhozta Hotelling néhány
félreértését, de egyebekben látványosan kerülte a lényeget. Ismét
hitet tett amellett, hogy az átlaghoz való visszatérés nem pusztán
statisztikai általánosság, hanem különlegesség: a „verseny nyomása
és a vezető felügyelet által befolyásolt adatok” különlegessége.
Hotelling erre már félretette az udvariasságot: „A könyv alaptétele
- írta válaszában –, ha helyesen értelmezzük, lényegében
nyilvánvaló. [...] Egy ilyen matematikai eredményt sokféle üzleti