A biológusok szeretik azt gondolni, hogy a regresszió a biológiában
gyökerezik, Secrist és a többi vezetéskutató a versenyből látja
eredni, az irodalomkritikusok az alkotóerő kimerülésének tartják,
holott egyik sem. Ez matematika.
S ez – hiába Hotellingnek, Weldonnak és magának Galtonnak
minden igyekezete – még mindig nem jutott el az emberek
tudatáig. S nemcsak a The Wall Street Journal sportrovatában írók
értik félre, hanem kutatók is. Különösen eleven példa rá a British
Medical Journal (Brit Orvosi Lap) egyik 1976-os számában egy cikk
a vastagbélfal előboltosulásának (a divertikulózisnak) korpával
való kezeléséről.{^16 } (Már elég idős vagyok ahhoz, hogy
visszaemlékezzem 1976-ra; akkoriban a korpának éppen akkora
volt a becsülete az egészséges életmód híveinek körében, mint
manapság az omega-3 zsírsavaknak és az antioxidánsoknak.) A
cikk szerzői feljegyezték minden páciensük „béltranzitidejét” a
korpával való kezelés előtt és az után – azt az időtartamot tehát,
amelyet az étel az elfogyasztásától a távozásig eltölt a szervezetben.
Arra a megállapításra jutottak, hogy a korpának nagyon erős a
szabályozó hatása. „A gyors emésztésűeknél ez az időtartam 48
órára nőtt [...] az átlagos emésztésűeknél nem változott [...] a lassan
emésztőknél 48 órára csökkent. A korpa tehát a gyors és a lassú
áthaladás 48 órára való átváltoztatásának irányába hatott.” Ez
persze éppen az az eredmény, amit akkor várnál, ha a korpának
nincs semmilyen hatása. Finoman fogalmazva, mindannyiunknak
vannak gyorsabb és lassúbb napjaink, emésztőrendszerünk
egészségi állapotától teljesen függetlenül. És egy gyors hétfői
áthaladásra általában egy átlagos ütemű keddi következik, ha eszel
korpát, ha nem.[^142 ]