anyagok, vagy valami olyan anyag jelenléte, amelyet senki sem
gondolt szennyező anyagnak. Lehetett persze a cigarettázás is, az is
ugyanebben az időszakban vált népszerűvé.
Az 1950-es évekre angliai és amerikai vizsgálatok erős
kapcsolatot mutattak ki a cigarettázás és a tüdőrák között. A nem
dohányzók között még mindig ritka volt a tüdőrák, de a
dohányosok sokkalta veszélyeztetettebbek voltak. Doll és Hill 1950-
ben írt emlékezetes cikke{^2 } azt közölte, hogy húsz londoni
kórházban az ott tüdőrákkal kezelt 649 férfi betegből csupán ketten
voltak nem dohányzók. Ez nem olyan nagy szó, amilyennek a mai
körülmények között hangzik, mert a század közepén Londonban a
dohányzás nagyon elterjedt szenvedély volt; a nem dohányzók
sokkal kisebb arányt tettek ki, mint manapság. Egy szintén 649
férfiból álló populációban – ők nem tüdőrák miatt kerültek
kórházba – még így is 27 volt a nem dohányzók száma, jóval
nagyobb 2-nél. Sőt a kapcsolat csak erősödött a dohányzás további
népszerűsödésével. A tüdőrákban megbetegedettek közül 168 több
mint 25 cigarettát szívott el naponta, s a naponta ennyit szívók
közül csak 84-en kerültek kórházba más betegség miatt.
Doll és Hill adatai azt mutatták, hogy a tüdőrák és a dohányzás
között korreláció van: a kettő közötti kapcsolat nem volt szigorúan
determinált (némelyik erős dohányos nem lett tüdőrákos, néhány
nem dohányzó viszont megbetegedett benne), de a kettő nem is volt
független egymástól. A kapcsolatuk az először Galton és Pearson
által vizsgált elmosódott tartományba esett.
A korreláció puszta megállapítása a legkevésbé sem
magyarázat. Doll és Hill vizsgálata nem mutatta ki, hogy a
dohányzás okozná a tüdőrákot. Ahogyan megállapították: „Az