vérrokonom. »Az elágazó ösvények kertjét ráhagyom a különböző jövőkre
(nem mindre).« Szótlanul adtam vissza a kéziratot. Albert folytatta:
- Még mielőtt a levél a kezembe került, azon törtem a fejemet, hogyan
lehet egy könyv végtelen. Nem láttam más lehetőséget, csak ha a könyv
ciklikus, kerek. Olyan könyv, amelynek utolsó lapja azonos az elsővel, és
így folytatható a végtelenségig. Eszembe jutott az az éjszaka is, az
Ezeregyéjszaka közepén, amikor Seherezádé királyné (a másoló csodálatos
szórakozottsága következtében) szóról szóra megismétli az ezeregy éjszaka
történetét azzal, hogy majd újra eljut ahhoz az éjszakához, amelyen épp
mesél, és így tovább a végtelenségig. Elképzeltem egy platonikus művet is,
amely apáról fiúra öröklődik, amelyhez minden következő ember új
fejezetet illeszt, vagy áhítatos gonddal belejavít az ősök lapjaiba. Ezek a
feltevések elszórakoztattak, de szemmel láthatólag egyik sem illett még a
legtávolabbról sem Cuj Pen egymásnak ellentmondó fejezeteire. Miközben
így töprengtem, elküldték nekem Oxfordból azt a kéziratot, amelyet most
ön is szemügyre vett. Természetesen megfogott ez a mondat: »Az elágazó
ösvények kertjét ráhagyom a különböző jövőkre (nem mindre).« Szinte
azonnal megértettem: az elágazó ösvények kertje a kaotikus regény volt; az
a kifejezés, hogy: a különböző jövőkre (nem mindre) pedig az időben és
nem a térben való szerteágazás képét keltette fel bennem. A teljes mű
újraolvasása megerősítette ezt a feltevést. Minden regényben, mikor valaki
válaszút elé kerül, az egyik utat választja, a többit mellőzi; Cuj Pen
úgyszólván kibogozhatatlan regényében egyidejűleg az összeset választja.
Ezen a módon különböző jövőket, különböző időket teremt, ezek ismét
szaporodnak és szétágaznak. Innen a regény ellentmondásai. Mondjuk,
Fangnak van valami titka; egy ismeretlen bezörget az ajtaján; Fang
elhatározza, hogy megöli. Persze többféle megoldás lehetséges: Fang