- Nem hiszem el, hogy az ön nevezetes őse ok nélkül játszadozott
ezekkel a variációkkal. Nem tartom valószínűnek, hogy egy retorikai
kísérlet végtelen műveletének áldozott volna tizenhárom évet az életéből.
Az ő országában a regény alsóbbrendű műfaj; az ő korában megvetett műfaj
volt. Cuj Pen zseniális regényíró, de azonkívül írástudó is volt, aki
kétségtelenül nem tekintette magát egyszerűen csak regényírónak. Kortársai
tanúsága bizonyítja – de saját élete is igazolja –, hogy mennyire vonzódott a
metafizikához és a misztikához. A filozófiai elmélkedés jelentős részt foglal
el a regényében. Tudom, hogy valamennyi probléma közül az idő
mélységes problémája izgatta leginkább. No mármost ez az egyetlen
probléma, amely nem fordul elő a Kert lapjain. Ki sem ejti az idő szót.
Mivel magyarázza ön ezt?
Többféle megoldást ajánlottam, egy se volt kielégítő. Mindegyiket
megvitattuk, végül Stephen Albert azt mondta: - Egy találós kérdésben, amelynek megfejtése a sakk, mi lenne az
egyetlen tiltott szó?
Egy pillanatnyi gondolkozás után feleltem: - A sakk.
- Úgy van – mondta Albert. – Az elágazó ösvények kertje hatalmas
rejtvény vagy allegória, amelynek témája az idő; e rejtett oknál fogva tilos
kimondani a nevét. Mindig el kell kerülni egy szó kimondását, oda nem illő
hasonlatokhoz és nyilvánvaló körülíráshoz kell folyamodni: ez talán a
legnyomatékosabb módja a rámutatásnak. Ezt a csavaros módszert
használta szívesen a körmönfont Cuj Pen a kimeríthetetlen regény minden
egyes kacskaringójában. Kéziratok százait hasonlítottam össze, kijavítottam
a hibákat, amelyek a másolók hanyagsága folytán kerültek bele,
helyreállítottam, legalábbis azt hiszem, hogy helyreállítottam az eredeti
blacktrush
(BlackTrush)
#1