Jorge Luis Borges - Jól fésült mennydörgés

Jarmolinsky a csengő felé nyúlt, amely felébresztette volna a szálló egész
személyzetét; Azevedo egyetlen késszúrást ejtett a mellén. Szinte
önkéntelen mozdulat volt; fél évszázad erőszak megtanította, hogy ez a
legegyszerűbb és legbiztosabb: ölni... Tíz nap múlva a Yiddische
Zeitungból értesültem, hogy maga Jarmolinsky írásaiban keresi Jarmolinsky
halálának kulcsát. Elolvastam A haszidok szektájának történetét;
megtudtam, hogy az Isten Nevének kiejtésétől való tiszteletteljes félelemből
egy olyan tantétel származott, hogy ez a Név mindenható és rejtett.
Megtudtam, hogy e titkos Név keresése közben némely haszidok
emberáldozatokra is vetemedtek... Rájöttem: maga azt feltételezi, hogy a
rabbit feláldozták a haszidok; igazolni akartam ezt a feltevést.
Marcel Jarmolinsky december 3-án éjjel halt meg; a második
„emberáldozathoz” január 3-ának éjszakáját választottam. Északon halt
meg: a második „emberáldozathoz” valamilyen nyugati hely kellett. Daniel
Azevedo volt a szükséges áldozat. Megérdemelte a halált: forrófejű volt,
áruló; ha elfogják, az egész terv romba dőlhetett volna. Egyik emberünk
leszúrta; hogy kapcsolatba hozzam holttestét az előbbivel, a festőműhely
rombuszaira felírtam: Fény derült a Név második betűjére.
A harmadik „gyilkosság” február 3-án esett meg. Amint Treviranus
gyanította, puszta színjáték volt. Gryphius-Ginzberg-Ginsburg én vagyok;
egy végtelen hétig tengődtem (egy nyavalyás álszakállal megtoldva) abban
a vacak szobában a Rue de Toulonban, amíg a barátaim el nem raboltak. A
kocsihágcsóról egyikük felírta egy oszlopra: Fény derült a Név utolsó
betűjére. Ez a felirat azt jelentette, hogy három gyilkosságról van szó. Így
értelmezte a közönség; én persze több jelet hagytam hátra, hogy maga, a
nagyeszű Lönnrot, rájöjjön: négy lesz. Egy csoda északon, két másik
keleten és nyugaton egy negyedik csodát kíván délen; a tetragrammaton –