- Már felfogtam – mondta a néger. – Remélem, jó egészségben hagyta
ott őket.
Az idegen, aki közben leült a pult mellé, jókedvűen felnevetett. Kért
egy pohár pálinkát, és szopogatni kezdte. - Jó tanácsokkal láttam el őket – mondta –, ebből sosem elég, és
semmibe se kerül. Többek közt azt mondtam nekik, hogy az ember ne ontsa
embertársának vérét.
A néger válaszát egy hosszan zengő akkord előzte meg. - Jól tette. Akkor nem fognak ránk hasonlítani.
- Legalábbis énrám nem – mondta az idegen, és aztán, mintha csak
hangosan gondolkozna, hozzátette: – A sors akarta, hogy öljek, és most újra
kést ad a kezembe.
A néger úgy tett, mintha nem hallotta volna. Azt mondta: - Ilyenkor ősszel egyre rövidebbek a napok.
- Nekem elég annyi fény, amennyi még van – vágta rá a másik, és
felállt.
Odalépett a néger elé, és türelmetlenül rászólt: - Hagyd békén azt a gitárt, most másféle tánc vár rád.
Kimentek az ajtón. Közben a néger azt morogta: - Lehet, hogy nekem ez is olyan rosszul megy majd, mint az előző.
A másik komolyan felelte: - Nem ment neked rosszul az az előző. Ami történt, azért történt, mert
azt akartad, hogy második is legyen.
Egy kissé eltávolodtak a házaktól, egymás mellett mentek. A síkság itt
is olyan volt, mint másutt, a hold fényesen sütött. Hirtelen összenéztek,
megálltak, és az idegen levetette a sarkantyúját. Már a karjukon volt a
poncsó, amikor a néger megszólalt:
blacktrush
(BlackTrush)
#1