Dél
1871-ben partra szállt egy ember Buenos Airesben, úgy hívták, hogy
Johannes Dahlmann, és evangélikus lelkipásztor volt; egyik unokája, Juan
Dahlmann 1939-ben egy Córdoba utcai kerületi könyvtár tisztviselője volt,
és mélységes argentin érzület élt benne. Anyai nagyapja az a Francisco
Flores volt, aki a második gyalogezredben harcolt, és Buenos Aires
határában esett el, ledöfték Catriel indiánjai; családfája két ágának
versengésében Juan Dahlmann (talán az a germán vére hajtotta) ezt a
regényes vagy csak regényes halálú elődöt választotta. Egy tok egy
kifejezéstelen arcú és szakállas férfi lemezes fényképével, egy öreg kard,
réveteg vagy tüzes dallamok, a Martín Fierro néhány beidegzett versszaka,
az évek, az unalom és a magány táplálták ezt a kissé erőszakolt, de sosem
hivalgó hazafiságot. Némi nélkülözés árán Dahlmann-nak sikerült
megmentenie Délen valami keveset egy birtokból, amely Floreséké volt;
emlékezetében gyakran földerengett a balzsamos eukaliptuszfák képe, és a
hosszú, rózsaszínű házé, amely valamikor karmazsinvörös volt. A
tennivalók meg talán a tunyaság a városban tartották. Nyár múlt nyár után,
de ő csak beérte a birtoklás elvont gondolatával és azzal a biztos tudattal,
hogy valahol a síkságon várja őt a háza. 1939 februárjának utolsó napjaiban
történt vele valami.
A sors nem nézi, kit sújt, olykor a legcsekélyebb szórakozottságot is
irgalmatlanul megtorolhatja. Aznap délután Dahlmann-nak a keze ügyébe
akadt Weil Ezeregyéjszakájának egy kivonatos példánya; mohón neki akart