Jorge Luis Borges - Jól fésült mennydörgés

templomokkal ékes Halhatatlanok Városa. A férfi már nem érte meg a
hajnalt, s én elhatároztam, hogy felkeresem azt a várost és folyóját. A bakó
kivallatott néhány mauritániai foglyot, s azok megerősítették a vándor
elbeszélését; valaki emlékezett az elíziumi mezőkre a világ végén, ahol
örökké tart az emberek élete; valaki meg azokra a dombokra, ahol a
Paktólosz ered, s ahol az emberek száz évig is élnek. Beszéltem Rómában
filozófusokkal, akik úgy vélekedtek, hogy az emberek életének
meghosszabbítása csupán haldoklásuk meghosszabbítása lenne, s haláluk
száma sokszorozódnék meg. Nem tudom, hittem-e valaha is a
Halhatatlanok Városában; úgy vélem, akkor megelégedtem a feladattal,
hogy felkutassam. Gaetulia proconsulja, Flavius kétszáz katonát adott a
vállalkozáshoz. Zsoldosokat is toboroztam, akik azt állították, hogy ismerik
az utat, de ők szöktek meg elsőként.
A későbbi események a felismerhetetlenségig eltorzították első
meneteléseink emlékét. Arsinoéból indultunk, és behatoltunk a forró
sivatagba. Áthaladtunk a trogloditák országán, akik kígyókkal táplálkoznak,
és nem értenek a szavak mesterségéhez; áthaladtunk a garamantok földjén,
akik közösen birtokolják az asszonyokat, és oroszlánt esznek; áthaladtunk
az augilákén, akik csak a Tartaroszt tisztelik. Átkínlódtunk más sivatagokon
is, ahol fekete a homok, s ahol az utazónak az éji órákat kell kihasználnia,
mivel a nappalok forrósága elviselhetetlen. A távolban megpillantottam a
hegységet, amelyről az óceán kapta a nevét; oldalain nő az euforbium, mely
semlegesíti a mérget; odafönt a csúcson lakoznak a szatírok, e paráznaságra
hajló, durva és vérszomjas emberek. Valamennyiünk számára hihetetlennek
tűnt, hogy ezek a vad tájak, ahol szörnyeket táplál az anyaföld, egy mesés
várost rejtenek keblükön. Meghátrálni szégyen, tehát folytattuk utunkat. A
vakmerőbbek a holdnak fordított arccal aludtak, ettől láz égette őket; mások