ismételgetéssel kapcsolatos bibliai parancsra hivatkozik (Mt 6,7), és Plinius
hetedik könyvének arra a részére, amely úgy tartja, hogy széles e világon
nem akad két hasonló arc. Pannóniai János kijelentette, hogy két egyforma
lélek sincs, és a legalávalóbb bűnös is olyan becses, mint az a vér, amit
Krisztus ontott érte. Akár csak egyetlen ember tette is (állította) többet
nyom a latban, mint a kilenc koncentrikus ég, és ha arról ábrándozunk,
hogy elmúlhatunk és újjászülethetünk, az csak cirkalmas léhaság. Az idő
nem hozza vissza, amit elveszítünk; azt már az örökkévalóság őrzi a
dicsőségre, tűzre egyaránt. Világos és egyetemes okfejtés volt; mintha nem
is egy bizonyos ember fogalmazta volna, hanem akárki vagy talán
mindenki.
Aurelianus szinte a velejéig megalázva érezte magát. Arra gondolt,
hogy széttépi vagy átírja a saját munkáját; azután mégis elküldte Rómába,
indulatos becsületességgel, egy betűt se változtatva rajta. Hónapok múlva,
amikor összeült a pergamoni zsinat (mint előre látható volt), Pannóniai
János lett a monotónusok tévtanainak kivizsgálásával megbízott teológus;
tudós és alapos cáfolata elegendő volt hozzá, hogy máglyahalálra ítéljék az
eretnek Euphorbust. „Ez már sokszor megtörtént, és újra meg fog történni –
mondta Euphorbus. – Nem egy máglyát gyújtotok meg, hanem egy
tűzlabirintust lobbantotok lángra. Ha minden máglya, amin már égtem, itt
összegyűlne, nem férne el a Földön, és megvakulnának az angyalok. Már
sokszor elmondtam ezt.” Ezután felkiáltott, mert belékaptak a lángok.
Porba hullt a Gyűrű a Kereszt előtt, de Aurelianus és János azután is
folytatta titkos harcát. Mindketten ugyanabban a hadseregben küzdöttek,
ugyanazokra a babérokra törtek, egyazon ellenség ellen harcoltak, de
Aurelianus egyetlen olyan szót sem vetett papírra, amelyben burkoltan ne
Jánost akarta volna felülmúlni. Párviadaluk észrevétlen maradt; ha a
[ 24 ]