Jorge Luis Borges - Jól fésült mennydörgés

súlyosbítaná a gyötrelmeket, melyekre a végtelen Igazságosság ítél. Nevem
sehol a földön nem ismeretlen; a bokharai Abenhakán vagyok, és a sivatag
népeit kormányoztam vaskézzel. Esztendőkig fosztogattam őket Zaid
unokaöcsém segédletével, de Isten meghallotta jajkiáltásukat, és eltűrte,
hogy fellázadjanak. Embereimet leverték és agyonszúrták; nekem sikerült
elmenekülnöm az esztendők alatt összerabolt kincseimmel. Zaid elvezetett
egy szent ember sírjához, egy sziklahegy lábához. Rabszolgámnak
megparancsoltam, hogy figyelje a sivatagot; Zaid meg én fáradtan
elaludtunk. Azon az éjszakán azt hittem, kígyók hálóznak be. Irtózattal
ébredtem; mellettem a szürkületben Zaid aludt; egy pókháló ért a
testemhez, attól álmodtam ilyet. Bántott, hogy Zaid, aki gyáva volt, olyan
nyugodtan alszik. Arra gondoltam, hogy a kincs nem kimeríthetetlen, s ő
magának követelheti egy részét. Övemben lapult ezüstmarkolatú tőröm;
előhúztam, és elmetszettem vele a torkát. Haldokolva nyöszörgött néhány
érthetetlen szót. Ránéztem; halott volt, de én attól féltem, felkel, s ezért
megparancsoltam a rabszolgámnak, hogy egy szikladarabbal zúzza szét az
arcát. Azután a szabad ég alatt bolyongva egy napon felfedeztük a tengert.
Igen magas hajók hasították; úgy gondoltam, egy halott képtelen vízen
járni, s elhatároztam, hogy más vidékre megyek. Az első éjszaka azt
álmodtam a hajón, hogy megölöm Zaidot. Minden megismétlődött, de most
megértettem a szavait. Azt mondta: »Ahogy most engem elpusztítasz, úgy
én is elpusztítalak téged, bárhol légy is.« Megesküdtem, hogy ezt a
fenyegetést meghiúsítom: elrejtőzöm egy labirintusban, hogy eltévedjen a
szelleme.”
Miután elmondta, távozott. Allaby igyekezett meggyőzni magát, hogy
bolond a mór, s hogy ez a furcsa labirintus őrültségének jelképe és
bizonyítéka. Később rájött, hogy ez a magyarázat nem mond ellent a