Jorge Luis Borges - Jól fésült mennydörgés

különös építménynek és a különös elbeszélésnek, de ellentmond annak a
mély benyomásnak, melyet Abenhakán, az ember keltett. Talán az ilyen
históriák köznapiak az egyiptomi homoksivatagban, talán az ilyen
furcsaságok (mint Plinius sárkányai) nem is annyira személyhez kötődnek,
mint inkább valamely kultúrához... Allaby Londonban a Times sok régi
számát átlapozta; bizonyságot lelt a felkelésre s a bokharai meg gyáva
hírében álló vezírje bukására.
Az az ember, alig végeztek a kőművesek a munkával, berendezkedett a
labirintus közepében. Soha többé nem látták a helységben; Allaby néha már
azt hitte, Zaid utolérte és megölte. Éjszakánként a szél elhozta hozzánk az
oroszlán bőgését, s a karámban félelmükben összébb bújtak a juhok.
A kicsiny kikötőben néha horgonyt vetettek Cardiff vagy Bristol
irányába tartó keleti hajók is. A rabszolga lejött a labirintusból (mely akkor,
jól emlékszem, nem rózsaszín volt, hanem karmazsinpiros), és afrikai
szóval elbeszélgetett a legénységgel, s mintha a vezír kísértetét kereste
volna az emberek között. Híre járt, hogy azok a hajók csempészárut
szállítanak, s ha tiltott alkoholt meg elefántcsontot szállítanak, miért ne
szállíthatnának holt lelkeket is?
Három esztendővel a ház felépülte után a dombok lábánál horgonyt
vetett a Rose of Sharon. Én magam nem láttam a vitorlást, s Abukirt vagy
Trafalgart ábrázoló litográfiák is befolyásolhatnak róla alkotott
elképzelésemben, de azt tudom, hogy igen díszes hajó volt, nem amilyet a
hajóépítők készítenek, hanem bútorasztalosoknál is inkább
műbútorasztalosok. Ez a hajó (ha nem a valóságban, akkor álmaimban)
politúrozott volt, sötét színű, csöndes és gyors járású, legénysége arab és
maláj.